Olyan lehet az Andrássy is, mint a Rapcsák


Már Lázár János miniszter, tavaszi lakossági fórumain is megemlítette, nem késhet már soká az Andrássy utca elejének felújítása sem, méghozzá a vele szomszédos dr. Rapcsák András utca mintájára. A felújítás a templomig, illetve a belső Spar-ig érintheti az utcát, de az átkosban épített boltnegyed sorsa továbbra is kérdéses lesz, mondta Lázár tavasszal.
Jelenleg az utca nagyon elhanyagolt, lelakott állapotban van, több üzlet üresen tátong, az épületek, lakások homlokzatai mállanak, a járda és az úttest évtizedek óta csak romlik.
A legutóbbi közgyűlésen elhangzott, tanulmány készül a teljes rekonstrukcióra. Ez azonban nem egyszerű, mivel nagyon vegyes arculatúak az épületek. A régi polgári lakások mellé a szocializmusban vasbeton szerkezetű épületeket húztak, így az egységes utcakép kialakításához további tervezésre lesz szükség.
(Új épület ékelődik a századfordulós tömbök közé)
Kihasználatlan a 300 éves református ótemplom és a Kossuth tér által határolt, a Sarokház előtt lévő zöldterület. Ezt a tervek szerint egy szintbe hozzák a templom szintjével és a területtel kibővülne a Kossuth tér rendezvényekre is felhasználható része.
Most, hogy újra üzemel a Balogh Imsi Sportcsarnok, az Andrássy mögötti terület rendezésére is szükség lesz. A kapualjak mögötti utcák, közök még elhanyagoltabb, lepukkant benyomást keltenek. Ide is egy szebb és egységes utcaképet gondoltak el.
Az Andrássy utca lakóépületeinek felújítását a dr. Rapcsák András útiakhoz hasonlóan képzelik el, de felülvizsgálnák, a tetőterek beépítésének lehetőségét is. Alig egy éve pár épület függőfolyósóját már felújították.
Mivel a város sportturizmusa egyre inkább csúcsra jár, és további események, rendezvények várhatók, felmerült a Cseresnyés Kollégium épültének felújítása is, mivel az épület jelenlegi állapotában méltó módon már nem alkalmas sportolók elszállásolására. Ez szintén kapcsolódik a belváros rehabilitációjához.
Az Andrássy út és környékének megújítását bemutató tanulmányhoz egyeztetést kell végezni az itt elhaladó Tram-Train tervezésével is, amely, mint ahogy legutóbb is elhangzott, 2018-2020-ig elkészülhet.
A belváros rehabilitációjához kapcsolódik még a Hódi Pál utcára jövőre építendő szabadidőpark és mélygarázs, valamint a Tóth Sándor utca felújítása, de ezek nem érintkeznek az Andrássyval.
(toldozott-foldozott az Andrássyn alap nélkül épült út, ahol nincs kátyú, ott is ráz)