Világbajnokok emelték a makói sportnap színvonalát

Bojtor Boglárka – Makó
Farkas Éva tankerületi igazgató megnyitójában kiemelte, hogy a sport és művészeti rendezvényeket kiemelten kezeli a Makói Általános Iskola. Hasonló sportnapot már korábban is rendeztek, de idén kinőtték az intézményi tornatermeket, így az Erdei János Sportcsarnok volt hangos reggel az őrjöngő szurkolóktól. A reggeli hangulatfelelősök a Kelly Táncstúdió táncosai voltak. Ezt követően Nagy Krisztina fitness edző vezetésével közös bemelegítést tartottak, melyben a bajnokok is vele tartottak.
– Nagyon fontos, hogy népszerűsítsük a sportot, mindenki sokkal szívesebben mozog, ha látják, hová juthatnak el – mondta Kárász Anna, világ- és Európa-bajnok kajakozó. – Ha van lehetőségem több sportágat is kipróbálok. A kajakozáson kívül nagyon szeretek raftingolni, de az előbbi fitness dolog is bejött – tette hozzá.
– Rendszeresen hívnak hasonló eseményekre. Küldetésemnek érzem a példamutatást, szerintem ez minden sporttoló közös felelőssége- mondta Nagy Ákos, erősember. – Nagyon kövér kisgyerek voltam, és azt üzenem a hasonló cipőben járóknak, hogy ne adják fel, találják meg azt, amiben jók és csinálják. Én magam is sok mindent kipróbáltam, nagyon szeretek sielni, korcsolyázni, a labdajátékok közül pedig a kézilabda a kedvencem. Sokat hallottam már Makóról és biztos vagyok benne, hogy teli van lehetőségekkel. A város gyönyörű és a szálloda is világszínvonalú. Már mind az öt földrészen jártam, de ritkán találkozom ehhez foghatóval – tette hozzá..
Csabai Ervin tizenhétszeres világbajnok kenus mindehhez hozzátette, hogy milyen fontos a megfelelő, egészséges táplálkozás és a heti többszöri mozgás az egészség és fittség megőrzése érdekében. Azt is elárulta, hogy nagyon várja a délutánt, hiszen tervek szerint a Hagymatikumban töltik majd a nap további részét.
Az általános iskolás gyerekek komoly harcot vívtak egymással és szüleikkel a délelőtti akadályversenyeken, amit bemutatók tarkítottak. A kézilabdások, a MUFC-osok, és a BUDO Klub is ízelítőt tartott munkájából. Így, aki még most barátkozik a rendszeres sportolás gondolatával a nap során ki is választhatta leendő csapatát.
További képeink: