Még ma is a mindene a föld

Kilencvenedik születésnapja alkalmából köszöntötte a városvezetés a napokban Tóth Ernőné Jolán nénit. Az asszony tősgyökeres vásárhelyi, bár jó húsz évet Mártélyon élt.
Forrás: Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala
Dolgozott varrónőként is ám világéletében a földeken tevékenykedett. Az őt köszöntő hivatali dolgozóknak elmondta, ha mindent újra kezdhetne, akkor is a mezőgazdaságban keresné a boldogulást, annyira szerette azt a munkát.
Jolán néninek az évek során három gyermeke, öt unokája és ugyanennyi dédunokája született.