Bakos Tamás válaszolt a polgármester üzeneteire

Tisztelt Polgármester Úr!
Sajnálom, hogy félre értette a szavaimat, ugyanis egyrészt örömömet fejeztem ki, hogy a főtéri üzletek gazdára leltek, másrészt annyit jegyeztem meg, hogy ezt az eredményt beárnyékolja az elmúlt évek vagyongazdálkodása.
A városvezetés elérte ugyanis, hogy a makói vállalkozók által bérelt üzletek kiürüljenek. Ehhez hosszú út vezetett, amihez hozzájárult többek között, hogy az érintett főtéri üzletek állagmegóvására nem áldozott sok pénzt a város a befolyt bérleti díjakból, tovább a makói vállalkozók bérleti díjak mérséklésére vonatkozó kezdeményezései is sorra elutasításra kerültek pedig biztosan nyitottak lettek volna a mostanihoz hasonló feltételek elfogadására, ha előzetesen leülnek velük egyeztetni. Az elmúlt négy évben az üzletek kiürültek, bevétele nem volt belőlük a városnak. EZ A JELEN NÉGY ÉV VÁROSVEZETÉSÉNEK AZ EREDMÉNYE, EZT KELL MOST ÉRTÉKELNI. Az, hogy majd egyszer kiveszi valaki és az a valaki meddig üzemelteti egyáltalán, azt majd a következő városvezetés kapcsán kell értékelni.
Egy polgármester kötelessége a helyi érdekek képviselete. Az, hogy az évek során folytatott városvezetési politika eredményeként odáig jutottunk, hogy makói vállalkozás nem kíván a főtéren üzletet nyitni, az nem az én hibám. Legjobb tudomásom szerint a „befektetőbarátnak” titulált városunkban Önnek egyetlen vállalkozási befektetése sincs, holott köztudottan sikeres családi vállalkozásuk van egy másik városban. Valahogy mégsem érezte úgy, hogy az évek által megszerzett és elismerésre méltó kertészeti szaktudást az Ön által irányított város is kamatoztathassa a virágkertészet kultúrájának megalapozásával. Az elmúlt húsz év alatt már régen meg kellett volna valósítani egy üvegház technológiával működő virágkertészetet, ami a közfoglakoztatás kombinálásával komoly helyi gazdasági értéket tudna mára felmutatni. Ugyanis legjobb tudomásom szerint termálvizünk nem csak turisztikai vagy fűtés szempontjából értékes, de üvegházak üzemeltetésére is alkalmas, de ezt Ön nálam sokkal jobban tudja. Erre az ágazatra építve már régen ki kellett volna alakítani a szerb-román határok közelségére építve egy virágpiacot a helyi kertészeti termékek értékesítésére. Ez a munkaigényes ágazat számos munkahelyteremtés eredményezett volna nemcsak Makón, de a környező falvakban is.
Nagyon dicsérendő, hogy már körülbelül tizedik éve kampányol a helyi zöldségfeldolgozó üzem kialakításával, de ha valaki egy tudás birtokában van, ami Ön esetében a virágkertészet, akkor abban próbáljon helyben alkotni, amit már máshol kipróbált, működik és üzemeltetési tapasztalata is van benne.
Végezetül tisztelt Polgármester Úr! Nem nekem tartozik számadással és igazának bizonygatásával a főtéri üzletek kapcsán, hanem azoknak a makói vállalkozóknak, akik elhagyták főtéri üzleteiket és azoknak a makóiaknak, akik már fantáziát sem látnak, hogy Makóra befektessenek.
Tisztelettel,
Bakos Tamás
Makói FIDESZ alelnök