Egy nap alatt két baleset a megye útjain

Súlyos buszbalesettel indult a hét Csongrád megyében. Mint arról korábban mi is beszámoltunk, reggel nyolc óra után nem sokkal az árokba csúszott egy kétszintes, román rendszámú autóbusz a 430-as úton Földeák közelében.
A járaton 32-en utaztak. Többen súlyosan, sokan könnyebben megsérültek.
Molnár Krisztina tűzoltó hadnagy tájékoztatása szerint egy vízszállító kocsihoz hevederezve kellett stabilizálniuk járművet a mentést végző makói egységeknek, hogy az fel ne boruljon. Ezt követően az ablakokon keresztül hozták ki a bent rekedteket.
Délelőtt kilenc órakor a kisteleki tűzoltók kaptak hívást, miszerint Csengelén, a Kossuth utcában egy húsz méter magas fenyőfa gyökerestül kifordult a földből; az lakóházakat is veszélyeztet. A riasztott tűzoltók elvitték a fát, mielőtt komolyabb kárt okozhatott volna.
Délelőtt tizenegy órakor a szentesi tűzoltóknak kellett autóba ugraniuk. A Bajcsy-Zsilinszky utca egyik pincéjében nagymennyiségű esővíz gyűlt össze, amely elektromos berendezéseket veszélyeztetett. Az egyenruhások kiszivattyúzták, így nem történt nagyobb baj.
Délután fél kettőkor futott be az utolsó hétfői hívás a katasztrófavédelem megyei központjába. Hódmezővásárhely határában, Erzsébetteleknél egy Opel az út menti árokba csúszott. A vásárhelyi tűzoltók szálltak ki a helyszínre. A járművet áramtalanították, majd drótkötéllel kivontatták az árokból. A sofőr nem sérült a balesetben.
(Borítókép: makói buszbaleset; forrás: Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság/Molnár Krisztina tűzoltó hadnagy)