Kiosztották a legszebb makói konyhakert díjakat

„A legszebb konyhakertek” – Magyarország legszebb konyhakertjei országos programot Kovács Szilvia Karcag alpolgármestere hozta létre. A program célja: A lakosság ösztönzése arra, hogy saját, rokonai, vagy barátai udvarán, kertjében alakítson ki és termesszen maga és családja számára minél több konyhakerti zöldséget, gyümölcsöt.
A Galamb Rákosi úti tankertjében rendezett Kiskertész családi napon nem csak érdekes programokon vett részt a Makó környéki településekről, így többek közt Szőregről, Hódmezővásárhelyről, Marosleléről, Földeákról, Magyarcsanádról, Pitvarosról, Csanádpalotáról érkezett vendégek,de ezen osztották ki a pályázat helyi díjait is.
7 kategóriában hirdették meg a programot, melyek közül a helységek a helyi adottságoknak megfelelően választhatták ki a kategóriákat. Ebben az évben külön előnyt élvezett az értékelés során, ha a kert madárbarát, található benne madáretető, madáritató, és madárodú.
Makón a Galamb József Mezőgazdasági Szakképző Iskola vállalta a koordinátori szerepet és öt kategóriát jelölt meg a felhívásában. A beérkezett 18 jelentkezési lap és az első bejárás alapján végül négy kategóriát alakított ki a zsűri: mini, 50 négyzetméter alatti; normál kert, zártkert 3.: vegyes és közösségi 2.: iskolák, óvodák által megművelt kertek.
A benevezett kerteket kétszer járta be a zsűri, mely tagjai a program által meghatározott értékelő összesítő alapján kért információt a tulajdonostól (hányféle növényt termeszt, használ-e saját vetőmagot, elégedett-e a vásárolttal, milyen öko/bio módszereket használ, madárbarát-e a kert, ha alkalmaz növényvédőszert van-e permetezési napló, vannak-e tájfajtái, különleges technológiája vagy módszerei) és ezzel párhuzamosan néhány fénykép készült a kertről.
Őshonos állatbemutató színesítette a családi napot.
Az eredmények: a mini kategóriában ketten neveztek. I. helyezést kapták – megosztva – a makói Kristóné Kozák Erika és a szintén helybéli Tóth István kapta.
A normál kategóriában induló hét nevező közül oklevélben részesül a programban való részvételért és kertgondozó munkájáért Dékány Anta Bajza u. 61., Vígh Attila Szemere u. 3,, László Róbert Kálvária u. 118. b. Első lett özv. Barta Sándorné és Barta Zoltán, Makó-Rákos, Kossuth u. 10., második Nagy Imréné Hosszú u. 55., harmadik Havas Tiborné és Sárkány István Lehel u. 13.
A legmadárbarátabb kert -különdíját Polcsán Mátyás és Polcsán Mátyásné Wekerle u. 49. vehette át.
A zártkert 3. vegyes kategóriában heten indultak, közülük oklevélben részesül a programban való részvételért és kertgondozó munkájáért Nagy Sándor valamint Vancsó Ferenc és Vancsó Ferencné. I. helyezett Kovács Gábor, II. helyezett Kurusa Mercédesz, III. helyezett Bogdán Károly és Bogdán Károlyné.
Különdíjban részesült a legtöbb ökomódszert alkalmazó Greveletye Renáta Czuczor u., és a legfiatalabb egyéni nevező Kurusa Diána Ószegedi út.
Közösségi kategóriában: I. lett a Galamb József Mezőgazdasági Szakképző Iskola, míg II. a Belvárosi Óvoda Kassai Utcai Tagintézménye.
Érdekesnek bizonyultak a kombájnok is.
Az országos versenyre a három első helyezettet azaz özv. Barta Sándornét és Barta Zoltánt, Makó-Rákos, Kossuth u. 10. Kovács Gábort, Makó, Marospart és a Galamb József Mezőgazdasági Szakképző Iskolát nevezte a zsűri:.
A Kiskertész családi nap mintegy 50, a környező településekről, többek közt Vásárhelyről, Csanádpalotáról, Szőregről, Pitvarosról, Földeákról, Marosleléről és Magyarcsanádról érkezett vendégeit egyébként számos programon, így szamóca palánta ültetésen, mustkészítésen, őshonos állat és növény valamint traktor és kombájnbemutatón.vehettek részt.
Az érdeklődők. Fotók: Naszradi András
Az országos eredményhirdetés szeptember 20. és október 15. között várható.