3,6 millióért újíttatja fel az új bérlőnek Makó a Maxi üzletházat

Amit a város a makói vállalkozók többszörös kérésére eddig nem tett meg, most egy vidéki vállalkozásnak megteszi. Nem csak fokozatosan növekvő bérleti díjról szól a szerződés, de az önkormányzat 3,6 millió forint értékben, igaz helyi vállalkozóval, fel is újíttatja az utoljára 1970-es években átalakított üzlet belső, mára alaposan lepusztult belső terét.
Az üzlethelyiséget bérleti díja az első évben négyzetméretenként nettó 1300 forint lesz, ez fokozatosan a negyedik évre emelkedik nettó 1800 forintra. A cég az üzlet 3 leendő eladóját és 1-2 kisegítőjét egyébként a makói munkaügyi központ segítségével veszi fel.
+++
A Csipkesori bérelt üzlethelyiséget az év elején elhagyó Hermann János, a H- Elektro Mánia tulajdonosa utoljára havi 426 ezer 462 forint (négyzetméterenként 800 forint) bérleti díjat fizetett, a csupán 200 négyzetméteres eladótérrel rendelkező üzlet után, igaz ahhoz hozzátartozott egy 86 négyzetméteres beázó, így hasznavehetetlen pince, illetve – a kereskedelmi szempontból értéktelen – 140 négyzetméternyi raktár, közlekedő folyosó és vizesblokk is. Távozása előtt Buzás Pétert személyesen is kérte, hogy 20-30 százalékkal csökkentsen a város a bérleti díját, de a képviselő-testület polgármesteri többsége ehhez nem járult hozzá.
A csipkesori bérlők korábban aláírásgyűjtést is kezdeményeztek a díjcsökkenés érdekében, de kérésüket akkor sem hallgatta meg a város.