Egymilliós támogatást kapott két makói épület

Szerény volt az érdeklődés a makói önkormányzat a helyi védelem alatt álló épületek felújítására kiírt pályázatra. A kiírás szerint egy-egy pályázó maximum félmillió forint vissza nem térítendő támogatást kaphat, amennyiben az ingatlanban élők havi nettó egy főre eső jövedelme nem magasabb, mint a mindenkori havi öregségi nyugdíj négyszerese, azaz jelenleg fejenként 114 ezer forint.
A kiírásra ketten adtak be pályázatot: dr. Bittó Csaba, a Teleki László 5/b. számú ház tulajdonosa, aki a homlokzatfelújítás 1 millió 243 ezer forintos költségeihez, illetve Borbás András, aki a Szegedi út 24. számú ház 1 millió 57 ezer forintos felújításához kérte a támogatást. Bittóék egy főre eső jövedelme 71 ezer 745, míg Borbás Andráséké 59 ezer 833 forint – olvasható a testület elé került előterjesztésben.
A képviselők megszavazták a támogatásokat, sz érintetteknek 1 éven belül kell elvégeztetniük a két épület homlokzatfelújítását.