Szemeteszsákokkal díszítették az utat Makótól a sztrádáig

Szerdán tűntek fel az első fekete zsákok az M43-as autópálya földeáki úti felhajtója és a város előtti körforgalom között. A hatalmas, közönséges kommunális szeméttel töltött zsákokat autóval hordta ki valaki, s helyezte el szépen akkurátusan az át szélére. Bizonyára az éj leple alatt, ugyanis oda is jutott a zsákokból, ahol napközben a nagy forgalom miatt lehetetlen megállni, s még útpadka sincs.
A földeáki úti buszmegállóba is jutott egy zsáknyi szemét.
A szemetelő másnap éjszaka folytatta a város jó hírnevét alaposan leromboló „díszítő” tevékenységét, de el is pofátlanodott, ugyanis a hasonló tartalmú zsákjából immár Makó belterületére, egészen pontosan a Vásárhelyi útra, a templom közelébe is jutott. Bizonyára fohászkodott is, nehogy már valaki meglássa, netán megkérdezze, hogy mi az atya úristenért nem tette ki a szemetet a saját konténerébe, vagy szemetes edényébe, hogy onnan azt rendben elvigyék, ahogy teszik a rendes házaknál is.
Sörösdoboz és telfolös pohár is van benne. Már volt, aki kivágta, hogy megnézze a tartalmát.
És az is érthetetlen, hogy miért gyűjtött össze ilyen ipari mennyiséget? Nem restelltünk, gumikesztyűt húztunk, s beletúrtunk az egyik zsákba, s azt tapasztaltuk, hogy abban a konyhai háztartásból származó hulladék van, mégpedig hasonló összetételben, mint amit korábban a Maros-parton, az inga mögötti területen felhalmozott illegális lerakón láttunk.
Útjelzőnek sem kutya.
A most valószínűleg a markába röhögő tettes két legyet is ütött egyszerre. Egyrészt megszabadult a szemetétől, másrészt megmutatja a sztrádáról lehajtóknak, hogy Makó nem csak fürdőjéről, a hagymáról és szorgalmas lakóiról híres.