Milliós támogatást kapott Makótól székházvásárlásra a gazdakör

Régóta szeretne önálló székházat a makói Csanád és Térsége Gazdakör, ezért elhatározták, hogy olyan céljaiknak megfelelő ingatlant vásárolnak, mely – némi átalakítást követően alkalmassá válik vacsorák és bálak rendezésére. A kör vezetősége több ingatlant is megnézett, így az egykori kaszinót, és a MÁV szálló is. Gyorsan kiderült, hogy egyik sem lenne megfelelő. Számba jött azonban a Rákóczi utca 24. szám alatti volt Agro-Maros klubot épülete, s el is döntötték, hogy azt veszik meg 15 millió forintért. A Csanád és Térsége Gazdakör tagjai 10 milliót össze is szedtek a vételárból (a tagok adományként 50-500 ezre forintokat fizettek be a közös kasszába), még 5-öt most kellene kifizetniük, ehhez kértek támogatást a várostól.
A kiszemelt Rákóczi utcai épület. Át is alakítanák.
A legutóbbi testületi ülésen az is kiderült, hogy az egykori polgári házat pályázatból akarják felújítani, apartmanokat alakítanak ki benne, s közösségi célra szeretnék használni. A városi képviselő-testülete végül két tartózkodás mellett megszavazta, hogy adományként két nagygazdányi azaz 1 milliós támogatást ad a gazdakörnek.