Szándékosan nem épül járda a Deák Ferenc utcában

Korom András – Makó
A szeptemberi testületi ülésen kapnak majd részletes tájékoztatást a makói szennyvízcsatorna építést követő úthelyreállításokról a képviselők – mondta a polgármesteri beszámoló szóbeli kiegészítőjében Buzás Péter polgármester. A tavaly erre a célra elnyert több mint 1 milliárdos pályázatának köszönhetően a városi kezelésben lévő utak több mint 91 százaléka teljesen megújul. Igaz az aszfaltozást olyan helyeken is elvégezték, ahol nem várták meg az egy éves ajánlott süppedési időt.
– A helyreállítás úgy történik, ahogy eddig volt, 22 férfi kolléga járja be jelenleg a Honvéd városrészt, hogy összegyűjtsék az észrevételeket, de a záró átvételre én is kimegy. Ahol nem jól állították helyre a bejárót, oda becsöngetünk. Én is megtettem, ahogy a körzet képviselője is, még ha az a járási hivatal vezetőjének nem is tetszik – utalt a polgármester Weszely Tamás hírportálunkon is közzétett nyílt levelére..
A polgármester úgy számolt, hogy 2 év alatt 25 százalékról 100-re emelkedett a város csatornázása és 0-ról 90 százalékra a teljes pályás úthelyreállítás. Kiderült, hogy a kivitelező nemsokára elkezdi a Maros-parti út részbeni újraaszfaltozását, s megteszi ezt több helyen megteszi a strand környékén is.
A választási évre, azaz erre az esztendőre halasztott járdaépítéssel kapcsolatban azt mondta, hogy erre évről évre félretették a pénzt, s azért fogtak neki csak az idén, mert a kormány most nem vont el pénzt a várostól.
Makón egyébként 470 millió forintért 31 kilométer járdát épít az Everling Kft. Kiderült, hogy a város megkereste a helyi vállalkozók szövetségét, hogy fogjanak össze, s pályázzanak a járdaépítés kivitelezésére, ám akit megbízta vele, az – így tudta a polgármester – elfelejtette beadni a pályázatot. Az ár miatt a helyi vállalkozók alvállalkozóként sem kapcsolódtak be a munkába. A kivitelező azonban 4-6 makói beszállítót mégis talált.
Everling Balázs, a járdaépítést végző Everling Kft. ügyvezetője az képviselőknek elmondta: jelenleg 34 makói utcán dolgoznak, s a jövő héten négy újabb alvállalkozó kapcsolódik be a munkába.
Everling Balázs ügyvezető megígérte, a jövő héttől felgyorsítják a járdaépítést.
Sánta Sándor képviselő hozzászólásában közölte, ugyan elégedett a szennyvízcsatornázás letisztulásával, de járdaépítés ügyben ismét mostohagyereknek érzik magukat a Deák Ferenc utcaiak. Szerinte örömteli dolog, hogy a város pénzeket nyert az úthelyreállításra. – Úgy vélem, a helyreállítás a földes utcákra is vonatkozik, azaz földutakat is rendbe kell tenni. Az a gondom, hogy más-más városházi szakemberekkel jártam több ilyen utcában is, ők ugyan elismerték a gondot, de nem történt semmi. A képviselő közölte: a Sarkantyú utcában 11, az utat járhatatlanná tévő lyukat számolt meg, a Pozsonyi utca pedig olyan agyagos feltöltést kapott, melyről az árokba lehet csúszni. Ezért kérte a két utca járhatóvá tételét.
Buzás Péter a képviselői felvetésre elmondta: a Deák Ferenc utca fontos, de Lázár János még államtitkárként tett tavaly áprilisi makói látogatása során megígérte, hogy a kormány megvalósítja a kész Makovecz terveket, közte a fürdő bővítését a könyvtár felújítását és az északi elkerülőutat. – Egyelőre azért nem fogunk bele a Deák Ferenc utcai járdaépítésbe, mert nem tudjuk, hogy a könyvtárépítésbe belefér-e a környék rendezése – indokolta a járdaépítés elmaradását a polgármester.
Kovács Sándor képviselő szerint a bejárók kaviccsal, murvával való felszórása gyorsabb is lehetett volna az általa bejelentett helyeken, például a Sírkert utca 32-nél, de szóvá tette azokat a helyeket például a Kürt utca sarkát, ahol felbontották az utat, de nem állították helyre. Kérte a kivitelezőket, hogy ilyen esetben ne jelentsék készre ezeket az utcákat. Elmondta, hogy a Fűtő utca 11. számnál a kapubejáró betonját nem szedte fel, s nem tette le helyette a kivitelező a térkövet a kivitekező. Szóltak ugyan a műszaki felügyelőnek, de azóta sem történt semmi.
Buzás Péter erre megígérte, hogy megnézik, mi van a képviselő által felsorolt bejárókkal, de elviszik a helyszínre a munkálatok előtt ott készült felvételeket, ugyanis a szerződés szerint ugyanabban az állapotban kell helyreállítani a bejárót, amilyen az a csatornázás előtt volt. Azt ígérte, hogy még ma délután beszél Ortutay Miklóssal, a csatornázás projektmenedzserével, hogyan gyorsítható fel ez a járdaépítés, mely határideje szeptember 15-e.