Makói fiataloknak adnának lakásokat a MÁV-székházban
Kiss Attila, a Jobbik makói polgármesterjelöltje sajtótájékoztatóján elmondta: a „Csak a piros-kék!” szlogenjüket a város színei alapján választottuk. Céljuk ezzel az, hogy a pártoskodást és a pártpolitikát visszaszorítva az emberek irányába forduljanak. A pártok színeit is félre kell tenni, egyedül Makó és az itt élők a fontosak, így ő maga is minden makói polgármestere szeretne lenni.
Zeitler Ádám, a párt 6-os választókerületi jelöltje a városi közterületek tisztaságát érintő kérdésben elmondta, hogy azt szeretnék, ha Makó minden területe egyformán tiszta és rendezett volna, ennek érdekében minden választókerületbe egységes számú közmunkás brigádot kellene szervezni.
A Návay Lajos-tervben szerepel a megújuló energiák használata is. Ezeket a középületeken illetve a lakóházakon egyaránt alkalmazni lehet. Ennek hasznosságára és megtérülésére tökéletes példa Pitvaros. A napenergia és a geotermikus, esetleg biomassza energia felhasználásával megvalósulhat a valódi rezsicsökkentés.
A fentiek mellett bemutatásra került a 6-os választókerület programja is, amelyben többek közt szerepel, hogy több fát ültetnek a Bajcsy lakótelepen, parkosítanák, megújítanák a sportpályát, lecserélnék Kálvin téri óvoda és bölcsőde kerítését. felújítanák a körzeti orvosi rendelőt, a Bajcsy lakótelep házai a panelprogram segítségével újulhatnának meg, Lesiben járhatóvá tennék a Vasút sort, és az arról nyíló utcákat. Pályázati segítséggel idősek otthonaként hasznosítanák a volt idegosztály, és a kiürülő tüdőgondozó épületét. Teljesen rehabilitálnák a vasútállomást és környékét. Az állomás épületét önkormányzati kezelésbe vonnák, és elvontattatnák a régi, használatlan vagonokat. A MÁV-székház épületében makói vállalkozókkal fiatal makóiaknak alakítunk lakásokat, amelyeket néhány év múlva kedvezményes meg is vásárolhatnak.