Az önkormányzat válaszolt Weszely Buzásnak írt levelére

Reagálás a Makói Járási Hivatal vezetőjének nyílt levelére
A Makói Járási Hivatal vezetője talált időt hivatali teendői mellett, hogy nyílt levelet fogalmazzon dr. Buzás Péter polgármesternek. A személyes hangvételű levél három közéleti témát pendít meg: a csatornázás utáni helyreállítást, a makói vállalkozók helyzetbe hozását, valamint a város napelemes pályázata kapcsán offshore cég alkalmazását.
Mint az közismert, a szennyvízcsatornázás kivitelezése után a Városháza 22 munkatársa a város alpolgármesterének irányítása mellett többször végigjárta a makói utcákat ottmaradt hibákat keresve. A makóiak jól tudják, nemcsak a települési képviselő, nem is csak a képviselő szomszédja, de valamennyi makói porta előtt rendbehozatjuk a bejárót, ha az a kivitelezés során tönkrement. A szennyvízcsatornázást addig nem tekintjük befejezettnek és nem vesszük át, amíg ezek a hibák meg nem szűnnek és az eredeti állapotot vissza nem állították mindenütt.
A porták előtti bejárók kivitelezését valóban a Makó OEK Konzorcium végzi. Négyévente visszatérő vád, hogy a város nem a helyi cégekkel dolgoztat. Már a Hagymaház építésekor, Makovecz Imre közreműködésével megpróbálta az önkormányzat összefogásra bírni a helyi cégeket. Ezt követően többször, több alkalommal, legutóbb például a járdaépítés kapcsán próbált segíteni abban a polgármester, hogy összefogással, konzorciumi formában pályázzanak makói vállalkozók helyi beruházások kivitelezésére.
Ám annak ellenére, hogy nincs érvényes makói ajánlat, a beruházásokat el kell végezni, a pályázaton elnyert támogatásokat fel kell a város érdekében használni.
Makó az uniós és egyéb pályázatok során ugyanis kiemelten figyel arra, hogy minden szabályt betartva, törvényesen és hatékonyan költse el az elnyert forintokat. A napenergia felhasználását célzó rendszer kiépítésére előkészített pályázatunk során is arra törekedtünk, hogy minél olcsóbban, hatékonyan költsük el az elnyerhető támogatást.
Tudomásunk szerint a tanácsadó cég nem offshore. A Vanessia Kft. itthon működik, magyarországi bejegyzésű gazdasági társaság, amely nem szerepelt és jelenleg sem szerepel az átláthatatlan szervezetek listáján. Több sikertelen pályázat után az interneten kerestünk olyan pályázatíró céget, amely kiemelten sikeres napelemes rendszerek kiépítésére adott támogatások elnyerésében. A Vanessia referenciái között több kormányzati szerv és 75 önkormányzat szerepel. A gazdasági társaság külön sikerdíj nélkül vállalta pályázatunk menedzselését, amellyel a városnak mintegy 3–4 millió forint közpénzt takarítottunk meg.
A sikeres projekt további jelentős költségmegtakarítást eredményez a város számára, ezért minden lépést megtettünk annak érdekében, hogy növeljük a pályázat nyerési esélyeit.
Nincs tudomásunk olyan makói cégről, amely a közbeszerzés becsült értékével arányos éves árbevétellel rendelkezne, ami a szabályos közbeszerzés lebonyolításának feltétele. A szabályok megtartása és a Makó érdekében hozott legjobb döntés vezérelt bennünket akkor, amikor – a járdaprogramtól eltérően – három nem makói, a napelemes piacon komoly referenciákkal rendelkező cégtől kérünk ajánlatot.
Makó Város Önkormányzata
Makó, 2014. augusztus 13.