Festő a szürkületi fények igézetében
Oláh Nóra – Makó
Művészete szerencsésen szemben áll azzal a hétköznapi sztereotípiával, hogy egy fiatal alkotó csakis formabontóan modern, meghökkentő vagy érthetetlenül elvont lehet. A realizmus útját járja; festészete a nagybányai iskola hagyományaira épül. Ugyanakkor a tájat nem valamilyen idilli köntösbe burkolja, hanem az ábrázolás kapcsán sajátos feszültséget teremt. Sivár vidékek, a természeti környezetbe „betolakodó” ipari létesítmények, ember- alkotta tárgyak, gépek: inkább a kritikusan szemlélődő, mint a pusztán gyönyörködtetni vágyó művész vizuális közlése a néző felé. Erőteljes stílusának leghatásosabb elemei a fények, jelenleg leginkább a nappalból a sötétség felé átvezető napszak, a szürkület derengése, amelybe olykor élesen hasítanak bele az emberi jelenlét mesterséges fénynyalábjai.
A Termik című képe.
A mai gondolatokat klasszikus eszközökkel tolmácsoló törekvésével Kovács Lehel nincs egyedül: a 2003-ban alakult SENSARIA Képzőművészeti Egyesület – melynek egyik alapítója – ugyancsak a tradicionális művészet értékeit örökíti tovább. A Képzőművészeti Egyetem egykori hallgatóiból verbuválódott társaság résztvevői közül többen itt a makói művésztelepen is alkotnak – László Dániel, Szabó Ábel, illetve tiszteletbeli tagként Balogh Gyula és Bodor Zoltán -, így ebből a tiszta és közérthető szellemiségből a város műpártolói többszörösen is ízelítőt kaphatnak.
A 1974-ben Sepsiszentgyörgyön született festőművész 16 éves korában került családjával Magyarországra, Sümegen érettségizett, majd 2000-ben festő szakon, Tölg-Molnár Zoltán tanítványaként, festő szakon diplomázott Budapesten, azóta a fővárosban él.
A dél-alföldi régió nem ismeretlen a számára, hiszen szerepelt Hódmezővásárhelyen az Őszi Szimpóziumok alkalmain és az Őszi Tárlaton (többször díjnyertesként), csakúgy, mint az idén nyáron a XV. Szegedi Táblaképfestészeti Biennálén, ahol nem mellesleg különdíjat kapott. (Emellett kilátásban van egy egyéni kiállítása is a REÖK-palotában…)
Alkotás közben.
Makóra szívesen jött, élvezi a hely nyugalmát, a kedélyes esti beszélgetéseket, a közös hang és szellemiség jóleső érzését. Úgy tapasztalta, hogy itt minden adott ahhoz, hogy – kizárva minden zavaró tényezőt – csak a munkára lehessen koncentrálni. Még a Szent Gellért Kollégium (a művésztelep bázishelye) tőszomszédságában lévő templom harangja is Sümeget juttatja eszébe, ahol – a mondás szerint – „olyan az időjárás, hogy vagy a szél fúj, vagy harangoznak.”
És persze a harangzúgás mellett ennek a városnak is vannak ihletadó szürkületi fényei…
Virtuális kiállítás, azaz ízelítő a munkáiból: