Megtáncoltatta a makóiakat az Irisz

Bojtor Boglárka – Makó
Ma délután a főtér több pontján táncoló fiatalokat vehettek észre a járókelők és a szerencsésebbeket még pár lépésre is felkérték. A játékos vetélkedő az Iriszesek idei táborához kapcsolódik. Az e heti csoport 3 kisebb részre lett bontva és a táncolás mellett, pihenésképp időről időre játékos feladatokat teljesítenek, vetélkednek egymással.
A tábort a Roxanne csoport indítja, akik a héten a délutánokat töltik együtt. A jövő héttől a Táncoló talpak és a Táncoló kiscipők tagjai kerülnek majd közelebb egymáshoz, de délelőttönként. A legjobb mégis az lenne, ha egész napokat lennének együtt a táncosok, de mivel a terem szigorú beosztást követ, erre nincs lehetőség.
– Idén sok-sok versenyre felkészültünk, ami igen kimerítő és monoton tud lenni- mesélte Sütő Eleonóra. – Ezért úgy döntöttem, hogy idén a táborban inkább „játszunk”. Ez nem azt jelenti, hogy nem tanulunk új technikákat vagy lépéseket. Inkább ezek között több hosszabb pihenőt tartunk, amikor a csapatépítésé a főszerep. Ma az utcai táncokkal, holnap egymásról kitalált igaz-hamis játékkal. A héten megyünk a MAKK-ba is Kinectezni, persze táncolós játékkal. Szerepcserével is készülünk, és vendégoktatót is várunk, aki a salsa rejtelmeiben vezet be minket. Úgy látom szívesen veszik a tanítványok is, hogy önálló feladatokat kapnak -folytatta. – A vetélkedők kitalálásában, összeállításában és végrehajtásában nagy segítségemre van Bartáné Szabó Mónika, aki szívén viseli az együttes sorsát – mondta.
Akit csak tudtak felkértek az utcán.
A növendékek péntekre nagy feladatot kaptak. Egy megadott zenére kell koreográfiát készíteniük. Ennek a stílusát konkrétan nem szabták meg, lehet show jellegű is az előadás. Délután ugyanúgy mutatják be a színpadon ezeket, mint más fellépéseken. Lesz kosztüm, smink, és várhatóan kellékek is. A nagyobbak már annyi mindent megtanultak, hogy a testükben és a fejükben is rengeteg lépés van, ezt most egy új szintre kell emelniük, ugyanis senki nem mondja meg ezek kombinációját. A jövő héten a megmérettetés tovább folytatódik, kisebb társaiknak is tanítaniuk kell valamit. Így akkor derül majd ki a csapatok állása és az eredmény, ami persze nem maradhat jutalom nélkül.
A Roxanne csoport, Sütő Eleonórával.