Makó
Megkérdeztük: Mennyire jó, hogy ismét van makói mozi?
2014. július 11.

Bojtor Boglárka – Makó
-Az árak igen barátiak, főleg, hogy még a Makó kártyát is lehet használni- mondta Siket Tamás. –A kép- és hangminőség szerintem rendben van, és a szegedit is felülmúlja. Nagyon jó ötletnek tartom, hogy nem a régi „fapados” mozit újították fel, ez egy szebb, igényesebb környezet. A nézőtér meredeksége is jó a mozizáshoz, hiszen nem kell az előttem ülő ember árnyékát is nézni a film közben- folytatta. –Örülök annak is, hogy sűrűn vannak előadások. Korábban háromhavonta, most havi kétszer, háromszor mozizok-tette hozzá.
Siket Tamás elégedett a mozival
Sokan látják jobb minőségűnek a filmeket a vásznon, mint a nagy bevásárlóközpontok mozijában. Ez nem is csoda, hiszen más a technika, és a kialakítás is.
-A 3D-s filmek minősége a filmvászon kialakítása miatt jobb. Mivel itt egy színpadon van a vászon, alatta is fekete sáv van, nem úgy, mint Szegeden, ahol egy folyosó található előtte. Ezáltal itt jobban kijön a 3D-s filmek előnye, érzékelhetőbbé válnak a nézők számára- mesélte a mozi egyik dolgozója. –Ezen túl a színek is sokkal élénkebbek-tette hozzá.
-Az árak megfelelőek, sokkal olcsóbb, mint egy pláza mozi. Én a minőséggel is meg vagyok elégedve- mondta Imre Viktória. –Persze kisebb a tér, mint egy bevásárlóközpontban, de lehet, pont elég is. Eddig hasonló kialakítású filmszínházban még nem voltam.
Imre Viktória is elégedett a minőséggel
A régi mozi kínálatához képest igen nagy változás, hogy sok premier filmet láthatnak a makóiak. Évekkel ezelőtt akár egy hónap is eltelt mire a film itt is műsorra került, de addigra sokan megnézték már máshol. Igaz ez a mesékre is.
-Nem rég voltunk a moziban, és megnéztük az Így neveld a sárkányodat 2-t. Persze 3D-ben- mesélte a hét éves Kakuja Henrietta. –Nekem nagyon tetszett a mese, jó volt, hogy majdnem meg tudtam fogni a szereplőket. Az egyetlen rossz az, hogy nincs pohártartó, így az üdítőt vagy a kezünkbe kell fogni, vagy le kell rakni a földre.
Kakuja Henriettát elvarázsolta a 3D-s animáció