Makó
Háromnapos fesztivál kezdődött a Hagymatikumban
2014. július 11.

Bojtor Boglárka –Makó
– A hűvös idő ellenére is minden programot megtartunk, egyedül a tájmasszázs bemutató maradt el a mai nap folyamán- mondta Schneitzer Beáta igazgatónő. – Télen is hideg van, mégis sokan járnak hozzánk, ezért az eső sem lehet akadály. A hétvége folyamán a gyerekeknek is kedveskedünk majd kreatív foglalkozásokkal, és Panka bohóc is ellátogat a fürdőbe. Tavaly nagy sikert aratott a gyermekszépségverseny, amit idén is megrendezünk- folytatta. – A fesztivál során két híresség is ellátogat majd ide, Varga Viktor, és Gáspár Laci személyében, de rajtuk kívül a makói tehetségek is megmutatják majd magukat a színpadon – mesélte.
A fiatalok mellett az idősebbekre is gondoltak, hiszen az étteremben többször élő zene is szól majd.
Ma a sporté volt a főszerep, a fürdőzők, Lánc Ágnes aqua fitness óráját próbálhatták ki, ahol még súlyzót is kaptak, ami nehezítette a gyakorlatokat. Ezt követően spinning bemutató következett a színpadon. Később az Amúgy N.I.N.C.S zenekar koncertjét hallgathatták meg a vendégek a partról vagy a medencéből. Este nyolctól pedig retro showra tombolhatnak a bulizni vágyók. Ennek ellenére az igazi bulis nap a holnapi lesz. Divatbemutatókkal, Varga Viktorral, zenés kívánságműsorral, és közös meccsnézéssel. A vasárnapi főzőversenyen nyolc csapat már biztosan részt vesz, de még holnap is lehet jelentkezni. Ezen túl gyermekszépségversenyt tartanak majd, és családi vetélkedőkön is kipróbálhatják magukat a bátor csapatok.