Még kalóz is járt az első Maros-part szerelmeseinek napján – sok fotóval

Bojtor Boglárka – Makó
A főzőverseny résztvevői már reggel nyolckor tűzgyújtással kezdtek, legtöbben marhapörkölt hozzávalóival készültek, de birkát is kóstolhatott a zsűri. Baráti társaságok mellett a Garden Étterem, a Kisbagoly, és a Rocco is benevezett a versenyre. A pörkölttel készülő Maros-parti barátok csapatát körülbelül ötven fő erősítette. Pontosan délben az összes tüzet el kellett oltani, hiszen a zsűri végigkóstolt mindent. Igen nehéz dolguk akadt, de kora délután megszületett az eredmény. A zsűri elnök Sarró Mihály borlovag, és segédje Kiss Ádám végigkóstolták az összes pörköltet. A Molnár-Szabó Szomszédközösség magas pontszámokkal nyert. Kiemelkedő lett a főztjük, ami nem is csoda, hiszen az összeszokott baráti társaság minden hétvégén a parton bulizik.
– Hagyományos recept alapján készítettük a pörköltet, úgy, ahogy nagyapáinktól tanultuk- mesélte Molnár Zoltán. – Semmilyen mesterséges hozzávalót sem raktunk a bográcsba, csak makói vöröshagymát, fokhagymát, és őrölt pirospaprikát.
A győztes csapat az előbb említett Molnár Zoltán, és Szabó Gábor vezetésével megkapta az első vándor kupát is. A csapat tagjai elárulták, hogy céljuk jövőre ezt megvédeni.
A marhapörkölt főző verseny vándordíja.
A délelőtti mozgást Fekete Timi aerobik órája is biztosította. A Timcsy aerobic most ünnepli első szülinapját, amit az este folyamán a sportoló hölgyek biztosan megünnepelnek majd. Az izzasztó mozgásforma sokaknak megtetszett, még férfiak is beálltak a sportos hölgyek közé, de a gyerekek is jól bírták a fárasztó perceket.
A Timcsy aerobik alaposan megmozgatta a résztvevőket.
Sajnos a bátor makói tehetségek megmérettetése elmaradt, délben még senki sem bizonyult olyan bátornak, hogy megmutassa magát az színpadon a közönségnek. Remélhetőleg estére már oldódnak a gátlások, és mindenki együtt táncol, és énekel majd.
A Forgatós táncosai teremtettek fergeteges hangulatot.
A Vackor zenekar koncertje, és a Forgatós Táncegyüttes műsora után gyermek szépségversenyt tartottak, ahol a legszebb csöppség 10 ezer forint értékű vásárlási utalványt, a többiek pedig emléklapot kaptak. Délután már igazi majálisi hangulat uralkodott a parton, annyian eljöttek.
A gyermekszépségverseny egyik indulója.
Sokan kipróbálták a kalandpark elemeit, és a bátrabbak a Maroson még kajakozni is megtanulhattak a mai nap folyamán. Kora este még koncerteket hallgathatnak a nézők, este pedig hamisíthatatlan retro buli indul nyolctól, ahová mindenkit szeretettel várnak.
További képeink a napról: