Pillanatokba sűrített történetek a makói fotókiállításon

Oláh Nóra – Makó

Pillanatok – hirdeti a makói József Attila Könyvtár olvasótermében rendezett fotókiállítás címe. Talányos, sejttető, tágan értelmezhető cím, amibe sokféle megközelítés kényelmesen belefér. És látunk is sokféle pillanatot. Önfeledt gyermekboldogságot, a humor finom megvillanásait, sportemberek koncentrált figyelmét, sokat megért-szenvedett idős arcokat, a ráncos kezek körül az élet apró kellékeivel. A legtöbb pillanatot a hétköznapok adják, mégis az avatott szem és kéz, a képalkotóként dolgozó agy képes mindezeket művészetté nemesíteni.

Rózsa Tibor, az a bizonyos kiskőrösi kőfaragó Tengelic néven alkot és weboldalak résztvevőjeként osztja meg fotóit. Harminc esztendeje foglalkozik fényképezéssel, de aktívabb tevékenysége 2005 óta tart, azóta több kiállítást is rendezett. Korábban válogatás nélkül rögzített minden érdekes látnivalót, de egyre inkább kedvenc témájánál, az embernél köt ki. Portréi beszédesek, modelljeinek tekintete, mozdulatai egész élettörténetté kerekítik ki az elkapott momentumot. Minden kompozíció átgondolt, minden részlet a mondanivalóra erősít rá – ugyanakkor lényegre törő, semmi fölösleg nem vonja el a figyelmet. Még a színek sem, ugyanis azok is visszafogottak, jelzésszerűek, legtöbbször pedig a fekete-fehér tónusok szűkszavúsága kölcsönzi a drámaiságot a képeknek.

Portrék és zsánerképek a tablókon.

Dr. Pikó Béla, a gyulai Pándy Kálmán Kórház Klinikai Onkológiai Osztálya osztályvezető főorvosa, ugyancsak avatott művelője a fotózásnak. Megnyitóbeszédében a minőségi fotózás lényegét emelte ki. A könnyen elért látványos hatás ígéretével csábító technika térhódítása ellenére is, ez a műfaj szerencsére igényes művészeti ág maradt. Aki mögöttes tartalmat talál és láttat, érzelmeket és gondolatokat közvetít, az az új vívmányokat  is ennek szolgálatába tudja állítani. A magas színvonal receptje a jó alapkép és a gondos utómunka – viszont az előbbi híján üressé, öncélúvá válik a képalkotás. A művészet nívójának egyetlen  igazi értékmérője pedig maga a néző.

A kiállító fotós kolléga egyik fő szakmai erényeként említette, hogy nem szolgál ki divatigényeket, hanem maradandó értékeket hoz létre. Kiemelte Rózsa Tibor egyik kedvenc témáját, a sportfotózást – ezen belül is a küzdősportok sajátos atmoszférájának megörökítését  – , a megismételhetetlen pillanatok értő, biztos megragadását.

Dr. Pikó Béla, a képek közt.  Fotó: Kis Jenő

A kiállításra jóval több kép érkezett, mint amennyi elfért a paravánokon, és rendezéskor bizony nagy dilemmát jelentett a megfelelő anyag kiválasztása. Erre sikerült áthidaló megoldást találni a megnyitó során: a kimaradó képeket is átlapozhatták, megcsodálhatták a látogatók.

A fotóművész lejegyzett ars poeticája legalább olyan kifejező, mint maguk a képei: „Nézem a világot és szememmel keretezem pillanatait, mely pillanatokat megőriznék,… mert szépek, mert meghatóak, mert tanulságosak vagy érdekesek. Neked keretezem, hogy lásd te is, mert eszemben vagy mindig.”