Imre bácsi szerint a két lova nélkül már ő sem élne

Imre bácsi, az akkor még Püspöklelének nevezett Maroslelén született, ahol a a püspöki uradalom napszámosaként, majd éves cselédjeként dolgozott. A háború alatt Németországban „megnézte a tengert”, majd amikor hazatért, újból besorozták. Évekig lovas határőrként szolgált Balassagyarmaton, aminek azért örült, mert ott is lovakkal foglalkozhatott. Ezt már a püspöki uradalomban is nagyon szerette csinálni. Leszerelése után, 25 éven keresztül a vásárhelyi ménes gazdaságban dolgozott a csődörökkel. 1962-ben költöztek Makóra, hogy ne kelljen ingáznia, amikor a lovak ide kerültek.

Feleségével, Bozó Rozáliával egy lakodalomban találkoztak először Mindszenten, a lény szülőfalujában. Rozikától a hatodik találkozó után kérdezte meg Imre bácsi, hogy, most már velem jössz Maroslelére? Rozália igent mondott, s 63 éve élnek boldog házasságban. Két lányuk született, s a családot ma már 6 unoka és 10 dédunoka is gyarapítja.

Imre bácsi azt mondta: sosem volt komolyan beteg, ma is jól érzi magát, minden nap gondozza a lovait. – Ha nem lenne ez a két ló, már én sem élnék – árulta el. Meg aztán, a ház körül mindig van valami munka, napi teendő. Csak az egy baja, hogy hamarabb elgyöngül, elfárad, mint régen. Ahhoz azonban nem lenne kedve, hogy egész nap csak heverésszen.