Az óriáskígyó és a törpe nyuszi a makói hüllőkiállítás kedvence

Bojtor Boglárka – Makó
A kedden nyílt makói hüllő kiállítást folyamatosan látogatják, szinte az összes általános iskola diákja megfordult már itt akár egy-egy tanóra keretében. Persze a szórakozás mellett a kiállításon hasznos információkat tudhatnak meg a jelen lévő állatokról. A nagy kedvenc mindenkinél a kockáspiton, ami a legnagyobb ketrecet is kapta, és békésen pihenget az egyik sarokban. Ez az ártatlanság azonban csak álca, hiszen ez a faj akár egy embert is lenyel egészben, és a szörnyeteg akár tíz méteresre megnőhet. Az állati napok félelmetes főszereplői a kígyók, kaméleonok, pókok, de mellettük a cukik a hörcsögök és nyuszik. Akinek nem elégszik meg a nyuszik simogatásával, akár egy kígyóval is megteheti ugyanezt. Érdekes, hogy a gyerekeken a félelem és irtózás szikrája sem látszik, míg a felnőttek inkább egy lépést hátrálnak, amíg az állat nem kerül vissza a helyére.
A nyuszit a legkisebbek is szeretik símogatni.
– A kedvencem az óriáskígyó – mondta Balogh Gergő. – A hüllőket is nagyon szeretem, sőt minden állatot. Otthon két kutyánk, két macskánk és tyúkjaink vannak – folytatta.
Aki akar, akár vándorsáskát is vihet haza, sőt ha valakinek futja, még egy királypitonnal is boldogíthatja odahaza családtagjait.
A képen egy hüllőt rejtettünk el.
– Makón nagyon sokszor voltam már, pontosan nem is tudom megmondani hányszor, de valószínűleg tíznél is több alkalommal – mesélte Tóth Attila, az állatok tulajdonosa, aki gyerekkora óta rajong az összes állatfajért. – Már akkor is rendeztem kiállítást, amikor még ez a gyönyörű Hagymaház meg sem épült. Mivel ez egy vándorkiállítás, ritkán vagyunk otthon Kecskeméten – folytatta a gazdi, aki elárulta, személyesen ismeri valamennyi „háziállatát”.
További fotóink: