A régi Makó nyomában

A Beloiannisz utca és a Görög szabadságharcosom tere volt még nem is olyan rég a két legnépszerűtlenebb közterületi elnevezés volt a hagyma fővárosában – derül ki Tóth Ferenc nyugalmazott múzeumigazgató most elkészült, Makó igézetében című kötetéből, melyet június 7-én, mutatnak majd be a József Attila Városi Könyvtárban. A kötetben persze nem csak a szocialista utcaneveket idézi fel a szerző, de a faszínház történetét és sorsát, a makói talicskapert és a kalákaháborúságot, az egykor hírneves, a kofák által kínált hagymáslepényt, az óföldeáki templom titkait, József Attila makói pártfogóit, a makói zsidóság történetét, s azt is, miért verte az asztalát Arató Márton, az MSZMP városi első titkára az Espersit-ház átalakításának terve ellen.
– Azokat a cikkeimet, tanulmányaimat gyűjtöttem össze ebbe a Könyvhét alkalmából bemutatandó kötetembe, melyek így együtt még nem jelentek meg, de közérdeklődésre tartanak számot. Így olvasható lesz benne 120 különféle tematikájú cikkem, többek közt Makó urbanizációs törekvéseiről, néprajzáról, a város régebbi történetéről, épületeiről, műemlékeiről, irodalmi hagyományairól, egyházi életéről, beleértve ebbe minden felekezetet és érdemesebb egyházi személyiségeiket – mondta hírportálunknak Tóth Ferenc, nyugalmazott múzeumigazgató, aki elárulta, hogy a kötetben 240 fénykép illusztrálja a város egykori életét.
MH