A városnap sztárjai a makói gyerekek és a Republic – sok fotóval

Bojtor Boglárka – Makó
A tegnapi eszem-iszom délután háromkor kezdődött, a rengeteg fellépővel pedig bebizonyosodott, hogy mennyi kis tehetség nevelkedik a városban. A bulira kilátogatók mindegyike esélyt kaphatott egy hatalmas nyereményre is. Akik hibátlanul kitöltötték a Makóról szóló kérdőívet, belekerültek a sorsolásba. A kvízjáték győztese Domjánné Joó Krisztina férjével és két kisfiával egy családi élménykártyával lehetett boldogabb és gazdagabb is. A kártya tulajdonosa ugyanis december 31-ig a Hagymatikum, a Kalandpark szolgáltatásait, valamint a Hagymaház előadásait díjtalanul igénybe veheti, és látogathatja. Ezért cserébe azonban a kérdések koránt sem voltak egyszerűek, többnyire olyan hírességekről szólt, akik neve Makóhoz köthető, de a T-modell sem maradt ki. A megfejtésekhez minden segítséget lehetett használni, ezért sokan az okos telefonjukat kapták elő.
A VargaBalett kis táncosai is felléptek a műsorban.
– Nagyon jól érezzük magunkat, a kislányunk is fellép majd, de a programokról az interneten olvastunk bővebben. Nagyon jó az összeállítás – mondta Deli Csaba és Deliné Papp Katalin. – A csanádpalotai hasonló ünnepségekre mindig ellátogatunk, de Makó napján most vagyunk először. Szerencsére az idő is szép, így ki tudunk kapcsolódni-mesélték.
A fellépések sorát a Magán Zeneiskola Fúvósegyüttese nyitotta, majd a VargaBalett Táncműhely, a Kálvin Téri Református Általános Iskola első „a” osztálya, a Maros Táncegyüttes, a Budo Klub aerobikosai, a földeáki néptáncosok, a Broadway Dance, az Írisz Táncklub, és a Forgatós Táncegyüttes mutatta meg magát a nagyközönségnek.
A legkisebbek néptáncbemutatója.
Aki kicsit fel akart állni a székből, hogy megmozgassa magát, kipróbálhatta a trambulint, vagy a mászófalat, a bátrabbak a rodeó bikát is meglovagolták. Ha valaki erejét akarta fitogtatni, a szkander asztalnál megtehette. A nap folyamán a konflis is többször fordult, így a rajta ülők új szemszögből tekinthették meg jól ismert lakhelyüket.
A színpad előtt is voltak fellépők.
Este nyolckor a szökőkútnál tartott Republic koncert is nagy sikert aratott, ismét teljesen megtelt a tér. Az ismerős dallamokat a közönség a fellépőkkel együtt énekelte, majd a legnagyobb rajongók autogramot kaphattak a műsor végén.
Képek a Hagymaház mögötti programról és a Republic koncertről: