1994 április: már akkor is a gyógyidegenforgalom eredményét emlegették

Most ért be a négyesztendei munka is, mellyel a világ minden részén igyekeztünk megismertetni Makó gyógyidegenforgalmi jelentőségét… a város fekvése, nagysága és mozgástere lehetővé teszi, hogy Makó egy frekventált, közepes méretű gyógyidegenforgalmi központ legyen, a reumás betegek Mekkája – nyilatkozta a választási kampány izgalmai között Sánta Sándor polgármester, aki nagyon várta a dán környezetvédelmi minisztert és 40 fős küldöttségét.
Új otthonra lelt az Úri utca 3. szám alatt a makói gazdasági Egyesület. A civil szervezet számára a Galamb szakközépiskola diákjai hozták rendbe a nagyon leromlott állapotban lévő épületet.
A megbízható megoldásként ajánlja magát és pártját egy politikai hirdetésben Gazdag János MSZP-s képviselőjelölt, aki azt is elárulja, hogy sok emberrel találkozott és beszélgetett az elmúlt hetekben.
Megkoszorúzták a Pulitzer emléktáblát s hagyománnyá kívánják tenni az évenkénti megemlékezést az Úri utca 4. számú háznál. Szeretnék ekkor átadni a magyarországi sajtónívódíjakat és a nemzetközi Pulitzer-díjátadó ünnepséget is szeretnék a városba csábítani. Persze az összes országgyűlési képviselőjelölt is részt vett az eseményen.
Két tervet is készített a Csanádpalota központjában építendő Kelemen László emlékpark létesítése érdekében a Makovecz Imre fémjelezte Makona Tervező Iroda. Azt azonban még nem tudják, hogy első magyar nyelvű színház alapítója sírja maradjon-e az ótemetőben, vagy sem.
A testületi ülésen Vida Sándor azzal riogatta a városatyákat, hogy úgy tudja, hogy a Megyei Egészségbiztosítási Pénztár meg kívánja szüntetni a makói irodájában az ügyfélfogadást. Kérte a polgármester írásos intézkedését. Szilágyi Gyula arról számolt be, hogy hamarosan telefonos lelkisegély-szolgálat indul a városban.
Bátai Gyula Makó a legelmaradottabb város című olvasói levelére válaszol dr. Keczer Tamás, aki szerint Bátai levelének hangneme sérti a makóiakat.
A kárpótlásról, az igazságtételről és a Magyar Püspöki Kamara pásztorleveléről is szólt a Makóra látogató Balsai István igazságügyi miniszter, az MDF országos elnökségének tagja, aki szerint késésben van az ’56-os sortüzekkel kapcsolatos ügyészségi vizsgálat. A miniszter egy újságírói kérdésre (ekkor tartja izgalomban a közvéleményt a Z. Nagy gyilkosság) elmondta: Magyarország nemzetközi kötelezettségei nem mondják ki egyértelműen, hogy nincs mód a halálbüntetés visszaállítására.
Tíz lakossági fórumon is szó esett a volt munkásőrszékház sorsáról. Eldőlt, hogy abból tűzoltólaktanya lesz. A város elesik a 125 milliós az épület felújítását, átalakítását célzó támogatástól, ha nem lép, így augusztusban elkezdődnek a munkálatot. 40 millióért azonban az önkormányzatnak kell garázst építeniük hozzá.
Ötvenkét kiló heroint találtak egy török sofőr által vezetett pótkocsis kamionban Nagylaknál. Az tűnt fel a határőrnek, hogy az egyik vámzárat egy német pénzérmével pecsételték le.
Oroszok, ukránok, románok, jugók és hazai seftelők foglalták el a makói piacot, így a hagyma- és zöldségárusok a közterületre szorultak ki. Bicikliről árusítanak.
Kétnapos gyermekszínjátszók fesztiválja zajlott a Makón, melyről a Deák Ferenc Általános Iskola két csoportja is továbbjutott.
Lejárt zugkanok korszaka – derült ki a magyarcsanádi testületi ülésen – miután sikeresem pályáztak az FM-nél apaállat kihelyezésére.
Autójavító vállalat volt, zöldségfelvásárló és értékesítő üzem lesz a makói AFIT. A csődbe jutott cég telephelyét a Dancsi és Társa Kft. vásárolta meg. A vállalkozó elárulta, a telephelye Kiszomboron egy bérleménye pedig Apátfalván van. Zöldséget, vöröshagymát, fokhagymát, krumplit exportálna innen.
Új gazdát keres az Elektrotechnika Ipari Szövetkezet makói telepe. A Liget utcai ELKISZ-t ugyanis felszámolták, s minden dolgozója az utcára került.
Kétszintes tetőteres üzletház épül a makói belvárosban a Pulitzer sétányon található, az Úri utcára nyíló üres telken.
A súlyos izomsorvadásban szenvedő kiszombori Dávid Tamás amerikai gyógykezelésére rendeztek jótékonysági koncertet a maki régi városházán. melyen Gregor József és Bartók Béla Zeneiskola kórusa lépett fel.
Thürmer Gyula győzni jött Makón, derült ki a Munkáspárt makói választási nagygyűléséről szóló tudósításban, melyben olvasható: „A régi városháza vörös és nemzeti színű zászlóval fellobogózott, a munkáspárti plakátokkal díszített nagyterme jobbára idősödő urakkal és hölgyekkel telt meg.” Thürmer hangsúlyozta, csak azokba a városokba látogat el, ahol a Munkáspárt biztosan győzni fog, s ezek közé sorolta Makót.
Toldi János biokertész vezetésével biokultúra egyesület alakult Makón.
8000 éves településre bukkantak egy víztározó építése közben Pitvaros határában. A munkálatokat végző erőgépek azonban egy épület híján az egész kőkorszaki települést elpusztították.