Többszörösen visszaeső makóiak Szentesen

Oláh Nóra – Makó
Több, mint másfél évtizede rendeznek művészeti seregszemléket Szentesen; először képzőművészeti kiállítás-sorozatként és szakmai megmérettetésként indult, ehhez kapcsolódtak később az előadó-művészeti fesztiválok.
A tárlat ezúttal is három megye (Csongrád, Békés és Bács-Kiskun) alkotóinak munkáiból nyílt áprilisban a Tokácsli Galériában. A képző- és iparművészet valamely ágát művelő tanárkollégák között makóiak is rendszeresen bemutatkoznak.
Az előadó-művészet képviselői a múlt hétvégén tartották megszokottan hangulatos szentesi találkozójukat. Igaz, a fokozott szakmai és adminisztrációs terhelés egyre érezhetőbben igénybe veszi a pedagógusok idejét, energiáját, és ezt bizony az idei, csökkent aktivitású részvétel is jelezte.
A makói kórus a szentesi színpadon. Visszatérő vedégként arattak sikert.
Szerencsére akadnak azért „többszörösen visszaesők” – azaz olyan előadók és csoportok, akik évről-évre szívesen vállalják a szereplést a rendezvényen. Ilyen törzsvendégnek számít a Dr. Mihálka György Városi Vegyeskar Egyesület Makóról (melynek tagjai között ugyancsak szép számmal találhatók tanárok). A délután utolsó fellépőjeként, nagy sikerrel adták elő műsorszámaikat.
A kellemesen sokszínű programban egyébként részt vettek prózai előadók is – irodalmi alkotás vagy saját írásmű bemutatásával, de lehetett látni és hallgatni népdalköri és szalontánc produkciót, sőt egy interaktív táncház a közönség lábait is mozgásra indította…