Önreklám rejti az üres üzleteket a makói Csipkesoron

Korom András – Makó
A Hagymatikum önreklámjai, illetve a Makói Nyári idei plakátjaiból készült molinók mögé bújtatták nemrégiben a makói Csipkesor régóta üresen álló üzleteinek kirakatait. Az önkormányzati tulajdonban álló bérlemények jó része a 2008-as gazdasági válság, a multik megtelepedése illetve a képviselő-testületi tavalyi és tavalyelőtti horribilis bérletidíj-emelése, illetve a fizetőképes veők elmaradása miatt ürültek ki. A díjemelés miatt egyébként a bérlők tavaly és azt megelőzően is aláírást gyűjtöttek és díjmérséklést kértek a várostól – hiába. Persze nem csak a Csipkesoron üres az üzletek egy része. Sőt az egykori Hóvirág presszó vagy 20 éve áll üresen.
Buzás Péter polgármester egy ezzel kapcsolatos képviselői kérdésre a héten tartott képviselő-testületi ülésen azonban jó hírekről is beszámolt. Mint elmondta, több üzlethelyiséget is meghirdetett négyzetméterenként 1500 forint bérleti díjért a város, végül a Hungária biztosító volt helyisége 2050-ért talált gazdára, az egykori Maxi üzletházra pedig három jelentkező is van. Ráadásul a Foci presszó bérleti szerződését is sikerült 5 évre meghosszabbítani a jelenlegi bérlővel.
Ha nincs vevő, nincs bevétel, nincs üzlet és nincs bérleti díja sem a városnak. Önreklámok az üres portálokon.
– Járt benn nálam Hermann János, csipkesori H-Elektrománia tulajdonosa, s beszélgettünk egymással. Előfordul, de még nem biztos, hogy elköltözik onnét – mondta a polgármester.
Mint olvasóink emlékezhetnek rá, Hermann János volt, aki 36 kereskedő nevében intézett nyílt levelet a polgármesternek és a képviselő-testületnek tavaly, az év elején. A kereskedők az akkor tervezett bérleti díj emelés miatt tiltakoztak, egyenesen 30 százalékos díjcsökkentés kérve. Hivatkozva arra, hogy a szabadpiaci üzletek – értsd magán, nem városi tulajdonban lévők -, ennyivel csökkentették a díjakat, hogy ne maradjanak üresen.
A levélben olvasható volt: „A jó gazda tudja, hogy a birkát nem csak nyírni, hanem etetni is kell. A tulajdonos önkormányzat nem tett értéknövelő beruházást, illetve korszerűsítést az ingatlanjai vonatkozásában. Az üzletek 50 évvel ezelőtt épültek, azóta ugyanabban az állapotban vannak. Úgy gondoljuk sikeres város, csak sikeres polgárokra épülhet. Légvárat épít az, aki a gazdaság megfojtásával akar túlélni és sikert aratni. Azt szeretnénk, hogy a lokálpatriotizmus ne csak választási szöveg legyen, hanem a saját bőrünkön is érezzük a hétköznapokban. Ennek a kézzelfogható jeleit szeretnénk látni a szavazó gombok nyomásánál is, és nem csak a kopogtatócédula begyűjtésekor kedves képviselők.”