A Honvédban is lesz gyalogos rendőrjárőr

Korom András – Makó
Buzás Péter polgármester, illetve Marosvári Attila alpolgármester az előző ülés óta tartott fontosabb tárgyalásairól szóló beszámoló elfogadása után Palicz András városi rendőrkapitány beszámolóját tárgyalta meg a testület. Buzás Péter kiemelte: évek óta kiemelkedően jó a kapcsolata a városnak a makói és a megyei rendőrkapitánysággal. Mint az a kapitány szóbeli kiegészítőjében elhangzott, a kapitányság területén 68 százalékos, azaz jó a felderítési mutató. A makói közbiztonság javulását jól mutatja, hogy míg 2007-ben 15-20, míg az idén 5-6 bűncselekmény történik a hétvégeken, azaz felére csökkent a 100 ezer lakosra jutó bűncselekmények száma. A közterületen elkövetett cselekmények felderítettségi mutatója közel húsz százalékkal nőtt, de a súlyos testi sértések száma is egyharmadával emelkedett egy év alatt. Jelentősen csökkent viszont a garázdaságok és önbíráskodások száma. A lopások száma alig változott, és egyetlen autólopásos eset sem volt. A vétségek voltak jellemzőek tavaly. A makói kapitányság területén tavaly 28 embert vettek őrizetbe, főleg rablás és vagyon elleni bűncselekmények alapos gyanúja miatt. A rendőrkapitány elmondta: a gyalogos járőrök egyre gyakrabban megfordulnak a belvárosban és piac környékén.
Palicz András városi és Lukács János megyei főkapitány a testület előtt.
A kapitány elmondta beváltak a térfigyelő kamerák, de nem csodaszerek: a bűnözők nem jelentkeznek be a bűncselekmény elkövetése előtt névvel és címmel, a kamerák elől inkább sállal takarják el az arcukat.
Számos észrevételt és javaslatot tettek a képviselők. Kovács Sándor szerint a járási hivatal előtt a tilosban állnak a kocsik, kérte a rendszeres ellenőrzést, s traffipaxot igényelt a 30-as utcákra, Buzás Péter ittas kerékpárosok ellenőrzését kérte. Toldi János hangsúlyozta, a város lakosságának túlnyomó része elégedett a rendőrség működésével, de szóvá tette, hogy mérni kellene a motorkerékpárok hangját. Sánta Sándor képviselő azt javasolta, hogy ne csak a főtéren, de a Honvéd városrészben is legyen gyalogosan sétáló rendőr. Kiss Imréné azt kérte, hogy fél 8-tól 8-ig legyenek ismét a rendőrautók az iskolák környékén, ahogy az szeptember-novemberben volt. Baranyi Sándor pedig megköszönte a rendőrség munkáját.
Palicz András elmondta: elsősorban a baleseti gócpontoknál mérik a sebességet, de igyekeznek minden problémás helyre eljutni. A motorosokkal kapcsolatban elmondta, igyekeznek ellenőrizni az 50 köbcenti alatti, rendszám nélküli járműveket is. Tavaly 11 kerékpáros baleset történt, pedig 20 ezren közlekednek vele – mutatott rá a közlekedési helyzet javulásának egyik elemére. Ígérte, hogy a nyári időszakban este a belvárosban, míg nappal a Honvéd városrészben járőröznek majd gyalog a rendőrök.
Az ülésen jelenlévő Lukács János megyei rendőr-főkapitány megköszönte a makói testületnek a több cikluson át zajló támogatását és a figyelemreméltó fejlesztéseket. Hangsúlyozta, a városban működő, s bővítés előtt álló térfigyelő kamerarendszer a helyes út a köztéri bűncselekmények megelőzésére. Elmondta: az idén hátralévő választások zavartalan lezajlásának biztosítását fontosnak tartja, a (kis)települések közbiztonságára is jelentős figyelmet fordítanak.
Egyhangúlag elfogadta a testület a beszámolót, s megköszönte a rendőrség munkáját. Buzás Péter a város nevében gratulált Lukács Jánosnak, aki március 15-én vehette át a megye díszpolgára címét
Buzás Péter adta át Lukács Jánosnak Bertus Barcza Anikó, a Natura Marosmenti Művésztelep alkotója festményét.
Sánta Sándor képviselő azt javasolta, hogy köszönje meg a testület Mágori Józsefné országgyűlési képviselő munkáját. Buzás Péter erre reagálva elmondta április 6-án megválasztottak egy 2/3-os többséggel rendelkező Fidesz kormányt, melyet tudomásul kell venni.
– Jó szívvel gratuláltam Lázár Jánosnak és a kormánynak is az eredményhez! – mondta a város első embere, aki ugyanakkor nem támogatta, hogy a város megköszönje a Mágori Józsefné munkáját, mondván, az a testület havi soros ülésére egyszer sem tudott eljönni.
– Kaptam megjegyzést, miszerint másként kellett volna viselkednem vele szemben, hogy ne így legyen. Mindent megtettem, hogy segítsen, de semmilyen eredményt nem értem el. Nemzeti ünnepekre szónoknak kértem fel többször is, de volt, hogy az utolsó pillanatban lemondta azt. Ebben a ciklusban, az ő közvetítésével egy fillér sem jött Makóra. Akkor mit köszönjek meg? – mondta Buzás Péter, aki közölte nem akarta szóba hozni mindezt, s nagyon sajnálta, hogy a képviselő szavaira reagálva ezt meg kellett tennie.
A testület döntött arról, hogy a IX. számú (a központi rendelőintézetben működő) fogorvosi körzet működtetésére dr. Gale Anita Katalinnal köt feladatellátási előszerződést.
Dr. Gale Anita Katalin fogorvos.