Áramütést kapott a Bartók iskola két diákja

A Vöröskereszt területi elsősegélynyújtó versenyén persze nem csak négyüket kellett ellátni, s mentőt hívni hozzájuk, hiszen gondoskodni kellett például arról a két diáklányról is, akik kerékpárral ütköztek.
A Menyüke csapata a kerékpáros baleset sérültjének segít.
– A mai területi versenyere öt csapat nevezett, egy nyugdíjasokból álló, valamint a Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző iskoláé,a József Attila Gimnáziumé, és két általános iskolás csapat, a Bartóké és a József Attila Gimnázium 5. osztályáé. Nekik kell szakszerű ellátásban részesíteniük a sérülteket – mondta a verseny szervezője, Vass Sándorné, a Vöröskereszt területi munkatársa. – A tapasztalatok szerint gyakran az is gondot okoz, hogy milyen számon lehet felhívni a mentőket. A győztesek jutnak tovább az ásotthalmi megyei döntőbe – tette hozzá.
A JUGYU csapata szakszerűen dogozott.
A mai verseny résztvevői különbözőképp oldották meg a különböző helyszínek feladatait, igaz akadt olyan csapat, mely egyik tagja anélkül nyúlt az áramütést kapott sérülthöz, hogy a balesetet okozó eszközt kihúzta volna a konnektorból. Az élethű sebeket is kiválóan látták el, ugyanúgy, ahogy szakszerűen nyugtatták és beszélgettek el az eszméletükön lévő – a szerepüket felettébb élethűen játszó -„sérültekkel”.
A mai versenyen döntőbe jutott a JAG. 5.osztályos csapata, a JUGYU csapata, illetve a Menyüke szépkorúakból álló csapata.
A képen a JAG 5. osztályos csapata.