Költségvetési csalás miatt nyomoznak a MAKÓ-INNO ellen

Párhuzamosan is dolgoztak, majd váltották a cégvezetők egymást a 2004. november 12-én 3 millió forint törzstőkével alapított, a cégbíróság által a következő év január 4-én bejegyzett MAKÓ-INNO Szolgáltató Kft. élén. A cégnyilvántartás szerint fő tevékenységként a raktározást, tárolás megjelölő vállalkozás első vezető tisztségviselője 2004. november 12-től 2009. november 12-ig az a makói Németh Sándor volt, akit a Németh-Toll Kft. ügyvezetőjeként vezetőtársaival és a velük kapcsolatban állókkal együtt összesen 11 és fél évi börtönre ítélt a Szegedi Ítélőtábla folytatólagosan elkövetett csalás és folytatólagosan elkövetett adócsalás bűntette, valamint folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétsége miatt. Németh Sándor összesen 4 év börtön kapott, 4 évre eltiltották a közügyek gyakorlásától, s 2 milliós vagyonelkobzás róttak ki rá.
A Németh Toll Kft. és vezetője nem ismeretlen a makóiak számára, hiszen a cég szponzorálta a 2005-2006-os idényben az NB I/B. délkeleti csoportjában játszó női kézilabda csapatot.
A Koronában volt a cég első székhelye.
Németh Sándor többször is tárgyalt a makói városvezetéssel, illetve – a MAKÓ-INNO Kft. ügyvezetőjeként – előadást tartott a 2005 márciusában a makói Korona Üzleti és Szolgáltató Központ ünnepélyes átadása alkalmából rendezett határmenti gazdaság- és területfejlesztési konferencián, melyen Buzás Péter polgármester mondott köszöntőt.
Makó polgármestere, a 2005. május 25-i testületi ülésen arról számolt be arról, hogy a két ülés között a IV. Makó-Expo szervezési munkáiról tájékoztatta a sajtó munkatársait Bálint Mártával, a Kulturális és Közművelődési Kht. ügyvezetőjével, Molnár Irénnel, a MAKÓ-INNO Kft. ügyvezetőjével és Szekeres Ferencnével, a Makói Ipartestület titkárával közösen.
A cégbírósági bejegyzés szerint a cég élén többen is megfordultak: a vásárhelyi Giliczéné Molnár Irén 2005. január 4. és 2010. április 4. között volt a MAKÓ-INNO Kft. vezető tisztségviselője, mellette a makói Szabó Ágnes is ugyanezt a posztot töltötte be 2005. március 30. és 2010. március 30. között. De megfordult a cég élén az algyői Nagy Andrea (2007. március 1.- 2012. március 1.), a tótkomlósi Tóth János (2010. június 30. – 2010. július 30.).
Giliczéné egyébként még 2002 nyarán a 2001 és 2008 között működött Makó és Térsége Fejlesztési Kht. kiküldöttjeként a portugál oktatási rendszert és tanártovábbképzést tanulmányozta. Ez utóbbi közhasznú társaságot a makói önkormányzat alapította, s tagjai közé tartoztak a makói kistérség települési önkormányzatai.
A MAKÓ-INNO Kft. nem csak az ügyvezetőket váltogatta, de a telephelyét is, a makói Korona szállóbeli irodájából a budapesti Dési Huber utcába költözött. A MAKÓ-INNO Kft. ellen – állítólag – azért indult eljárás, mert az 2006 és 2007 között mintegy 116 milliós támogatást kapott egy TÁMOP pályázat keretében egy logisztikai raktár építésére a Németh Toll Kft. klárafalvi telephelyén. A támogatást azonban később visszavonták, s kifizetett összeg, illetve annak kamatai visszafizetésére kötelezték a MAKÓ-INNO Kft-t, ám – ha minden igaz – sikertelenül, sem a felszólítás, sem a cég számlájára elrendelt inkasszó nem járt eredménnyel.
Ebbe a budapesti Dési Huber utcai ingatlanba költözött Makóról a MAKÓ-INNO Kft. Fotó: google.maps
Érdeklődtünk az illetékes hatóságnál, hogy mikor és mi miatt indult nyomozás a MAKÓ-INNO Kft. ellen, hány gyanúsítottja van az ügynek, azok hogyan kapcsolódtak a céghez, mekkora és miből ered a kárösszeg.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Közép-Magyarországi regionális Bűnügyi Igazgatósága csak annyit árult el, hogy cég ellen egyébként költségvetési csalás gyanúja miatt van folyamatban eljárás, ám a nyomozás érdekeire hivatkozva nem kívántak konkrét információkat megosztani a nyilvánossággal.
Németh Sándor, a Németh Toll Kft. tulajdonosa szövevényes cégcsoportot hozott létre, melyek számos pályázaton szerepeltek eredményesen.
Az Index.hu információja szerint a Németh Toll Kft. 2006-ban két önálló, bioenergetikai témájú pályázattal is támogatást nyert az NKTH-nál: „Technológia-intenzív, megújuló energiára épülő mintaüzem” céljára 99 millió forintot kaptak a Baross Gábor innovációs program keretében, „technológia-intenzív, biomassza energiára épülő hatékonyság vizsgálat” céljára pedig további 30 millió forintot a Kozma László tudástranszfert elősegítő program keretében. A Németh Toll Kft. résztulajdonában álló makói cégek a bioenergián túl más célra is bőven kaptak támogatást állami forrásokból: az Agrologik Kft. a makói önkormányzattól különlegesen kedvező feltételekkel megvásárolt telekre a GVOP pályázatán elnyert 108 millió Ft-os támogatással hűtőházat épített, ugyanabban az évben, amikor a MAKÓ-INNO Kft. ugyanebből a pályázati forrásból közel 117 millió Ft támogatást kért és kapott „komplex pehelypaplan és párna logisztikai központ építésére” a makói kistérségben. Ez utóbbit is megépült a Német-Toll klárafalvi telepén – tudtuk meg a MAKO-INNO Kft. t felszámoló Horizont Holding Kft-től. Ez utóbbi céget a bíróság 2011. július 13-ával rendelte ki végelszámolónak.
Az index.hu szerint nem csak a Csanád Kht.-ben, az Agrologik Kft.-ben és a MAKO-INNO Kft.-ben szerzett tulajdonrészt a Németh Toll Kft.: az állami tulajdonban lévő Regionális Fejlesztési Holding Zrt. és jónéhány önkormányzat által közösen alapított Duna-Tisza Regionális Zrt.-be is bevásárolta magát egy önkormányzati rész megvásárlásával. A Németh Toll és a Duna Tisza közös vállalkozása volt a Dutireg Terület- és Gazdaságfejlesztési Szolgáltató Kht., és a GIK 2005 Genomikai Innovációs Központ Kft.
MH