Pénzt csalt ki az álunoka – Felismeri?

Még március 8-án egy férfi hívott fel egy 75 éves szegedi asszonyt. Az unokájának kiadva magát kért pénzt kölcsön tőle. Azt mondta a „nagymamájának”, hogy egy barátja megy érte. Az asszony a pénzt, illetve némi ékszert át is adott az ismeretlennek. Csak néhány nap múlva jött rá, hogy nem az unokájával beszélt, miután az tényleg felhívta őt.
A 25-30 év közötti, körülbelül 160 centiméter magas, sovány testalkatú, selypítve beszélő elkövetőről készült a fenti grafika.
A Szegedi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható személyt felismeri, vagy jelenlegi tartózkodási helyéről információval rendelkezik, hívja a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06/62/562-423-as telefonszámon, a 107, vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikét, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán (h-cs: 8.-16., p: 8.-13.).
MH-CSMRFK