Közéleti hírportált szerkeszt a hetedikes makói diák

Bojtor Boglárka – Makó
– Tavaly nyáron fogalmazódott meg bennem, hogy megtanulom a honlap készítés rejtelmeit – mesélte Alex, pedig korábban még a híreket sem szerette nézni a tévében. Ez mára gyökeresen megváltozott.
– A szerkesztéshez először html kódokat kell készíteni, ami először nem egyszerű feladat, de ha belejön az ember gyerekjátéknak tűnik. Ezt az internetről tanultam meg. Körülbelül két hónapig tartottak az előkészületek, majd augusztus 20-án nyilvánosságra hoztam az oldalt, amit már heti 300-400 ember böngész – folytatta.
Alex egyéb helyekről, plakátokról, és újságokból értesül az eseményekről. Elmondása szerint a könyvtárban már személyesen ismerik. – Hetente 3-4 cikket rakok fel az oldalra, nem csak eseményekről. Mindig nyitott szemmel járok az utcákon, így vettem észre azt is, hogy leszaggatták a választási plakátokat – mondta.
Alex a komputer előtt. Azért a hetedikes kémiakönyvet is forgatja.
Az fiú most hetedikes, így lassan a tovább tanuláson is gondolkoznia kell. Jelenlegi elképzelése szerint Szegedre a Gábor Dénes Műszaki és Környezetvédelmi szakközépiskolába adja majd be jelentkezését, de még nagyon sok ideje van ezt kitalálni. Ha felnőtt lesz, Budapesten szeretne elhelyezkedni. Nagy álma, hogy ott újságíró legyen vagy műsorszerkesztő valamelyik nagyobb tévécsatornánál. Ezek a munkák tökéletesek lennének neki a boldogsághoz, hiszen ő a honlap szerkesztést is hobbinak, szórakozásnak fogja fel. Ha hazaér az iskolából megcsinálja a házit, és ír valamiről. Szülei és testvérei is abszolút támogatják, sőt az osztálytársai is mindig elolvassák irományait.
Alex egyedül szerkeszti az egész oldalt, még a fotókat, és a videókat is ő készíti. Ennek a módját is az internetről tanulta. Elárulta, egyelőre nem szeretne semmilyen segítséget, mindent maga tapasztal meg, és ebből tanul, valamint a kritikus kommentekből.
– Már azt is tudom, hogy bármilyen cikk nagy hatással lehet, és nem szabad olyan dolgot írni, ami egyik félnek jó, a másiknak nem – mesélte tapasztalatait a fiatal szerkesztő.