Lukács János a megye új díszpolgára

– Amikor a parlament honvédelmi és rendészeti bizottsága elnöke lettem, s tanácsért fordultam Lukács János megyei főkapitányhoz, azt monda: szigorúbb törvényekre és több rendőrre van szükség, a közbiztonság javítása érdekében – idézte fel a Csongrád Megyei Önkormányzat 1848-49-re emlékező ma délutáni ünnepségén Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár az évekkel ezelőtti jó tanácsot. Hozzátette: az elmúlt években látványosan javult a megyében élők biztonságérzete, úgy, hogy közben az itt dolgozó 1600 rendőrnek nem csak a falvak és a városok nyugalmát kell őrizniük, hanem az Európai Unió külső határát is.
Hangsúlyozta: a szigorúbb törvényeknek köszönhetően ma 6500 bűnözővel több tölti büntetését a börtönökben, mint ahányan 2010-ben töltötték. Míg négy éve 44 ezer, addig ma 48 ezer rendőr teljesít szolgálatot az országban. Azzal pedig, hogy a kormány 2013-ban és 2014-ben is 30 milliárd forinttal növelte a rendőrség támogatását, hatékonyabb munkafeltételeket biztosít a testületnél dolgozóknak.
A Miniszterelnökséget vezető államtitkár a végzett munkáért Magyar Annával, a megyei közgyűlés elnökével átadták a dandártábornoknak a Csongrád Megye Díszpolgára címét.
Lázár János gratulált Lukács János megyei rendőrfőkapitánynak.
Csongrád megye sajtódíját Gémes Sándor fotóriporter, a szegedma.hu hírportál munkatársa kapta.
Lukács János rendőr dandártábornok Hódmezővásárhelyen született, a belügy szolgálatát 1972-ben kezdte meg a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányságon. 1982-ben diplomát szerzett a Szegedi József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán. 1985-ben elvégezte a Rendőrtiszti Főiskola átképző szakát, majd 1989-ben jogi szakvizsgát tett. 1982-től a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságon beosztott vizsgálóként, fővizsgálóként, csoportvezetőként, osztályvezetőként dolgozott. Felkészültsége, rátermettsége, és korábbi teljesítménye elismeréseként 1991-től a főkapitány bűnügyi helyettese, majd 1997-től megyei rendőrfőkapitánnyá léptették elő, illetve rendőrségi főtanácsosi címmel tüntették ki.
2002-ben a köztársasági elnök rendőr dandártábornokká nevezte ki illetve megkapta többek között a „Közbiztonság Érem Arany Fokozatát”, „Szolgálati Érdemjel Arany Fokozatát”, a „Szent György Érdemjelet”, a „Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét katonai tagozaton” elnevezésű elismerést, 2012-ben pedig az „Év Rendőre” lett.
A szakmai tevékenysége mellett 1991-től a tudományos életben is aktívan részt vesz, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Büntetőjogi és Büntető Eljárásjogi Tanszékének jelenleg is tudományos munkatársa, továbbá elnöki tisztséget tölt be az államvizsga bizottságban, 2012. szeptember 1-től címzetes egyetemi docens. A Magyar Jogász Egylet Csongrád Megyei Szervezetének és a Magyar Kriminológiai Társaság Dél-magyarországi Regionális Szekciójának elnökségi tagja. Tudományos tevékenységének részét képezi a Belügyi Szemle című folyóirat szerkesztő-bizottságának tagjaként való közreműködés, a folyóirat berkein belül több munkáját publikálta, hazai és nemzetközi konferenciákon bűnügyi kutatási eredményeiről tartott előadásokat.
Rendőri vezetőként és magánemberként is mindig fontosnak tartotta a bel- és külföldi együttműködést a belügyi, igazságszolgáltatási, rendvédelmi szervek között. Arra törekedett, hogy a közös szakmai munka mellett az emberek is közelebb kerüljenek egymáshoz: erőfeszítéseinek köszönhetően határokon átnyúló baráti kapcsolatok szövődtek. A rendőri munka sajátosságait tanulmányozta Dél-Hessenben, a Holland Királyság Utrechti régiójában, Londonban, az FBI quanticoi bázisán, Svájcban, illetve Németországban. A határ menti együttműködést 1991 óta ápolja a Csongrád megyével szomszédos román és szerbiai rendvédelmi szervekkel.
Dr. Lukács János rendőr dandártábornok, rendőrségi főtanácsos immár 40 éve szolgálja kezdetben polgári majd rendőrségi kötelékben Csongrád megye lakosságát, kiemelkedő színvonalú munkájával, emberi tartásával, a haza iránt való elkötelezettségével mindenki számára ékes példát mutat, mit jelent a köz szolgálatában, a közösség gyarapítása érdekében tevékenykedni.