Már kicserélték a makói rendelőintézet ablakait

Javában zajlik a makói Dr. Diósszilágyi Sámuel Kórház rendelőintézeti épületének modernizálása, átépítése, mégpedig annak az európai uniós támogatásnak köszönhetően, melyre sikeresen pályázott együtt a makói kórház és a romániai Lugos városának kórháza. Mint arról korábban beszámoltunk, bár a pályázatot még kórház integráció előtt vezetése adta be, ám a lugosi partner nem írta alá a támogatási szerződést, ezt végül Kallai Árpád jelenlegi főigazgató közbenjárására tették meg végül.
A Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében benyújtott pályázaton a makói kórház 130 millió forintot nyert. Ezt a járóbeteg ellátásra, azaz a rendelő felújítására, illetve gép-műszer beszerzésre fordítják. Így fejlesztik többek közt a sürgősségi- és járóbeteg ellátást, a szív- és keringési betegségek megelőzését, a határoktól független képalkotó diagnosztikát. A rendelőben folyó munkálatok a tervek szerint június végére fejeződnek be.
Korszerű hőszigetelt ablakok kerültek a régiek helyére.
A pályázati összegből kap tető- és falszigetelést az orvosi rendelő, melyen kicserélik a még meglévő régi ablakokat. Az építkezés alatt zavartalanul folynak a rendelések.
A felújítási tervekben szerepel a csapadékvíz elvezetés megoldása is, annak érdekében, hogy az ezután ne álljon majd meg a járda épület előtti szakaszán.
MH