Plakátügy – már van egy kiszombori gyanúsított

Mint arról beszámoltunk, a múlt hét szombatra eltűnt 30 és további 30-at megrongáltak Lázár János országgyűlési képviselőjelölt csütörtökön és pénteken Makón, valamint a környező kistelepülésen kihelyezett választási plakátjai közül. A földbe szúrt táblán lévő plakátokat valószínűleg járművel vihették el az ismeretlenek, akik Makón azzal sem törődtek, hogy városszerte térfigyelő kamerák rögzítik a közterületeken történteket.
A Fidesz makói szervezete feljelentést tett az ügyben, s a rendőrség ismeretlen tettes ellen indított nyomozást lopás és rongálás vétsége miatt. A rendőrség nem csak az eltüntetett makói, de a kiszombori, földeáki, óföldeáki, ambrózfalvi, apátfalvi és magyarcsanádi táblák ügyében is vizsgálódik.
Kiszomboron máris eredménnyel jártak. Mint azt Szenti Szabolcstól, a Csongrád Megyei rendőr-főkapitányság szóvivőjétől megtudtuk: a rendőrök Kiszomborról már előállítottak egy férfit, aki ellen eljárás indult. Ennél bővebb információt egyelőre nem tudott adni.