Öt a kutyát lőtt fejbe a volt makói gyepmester

Országos botrányt váltott ki tavaly januárban, amikor Dancsi Péter állatvédő a Facebookon tette közzé azokat a fotókat és videót, melyen a makói gyepmesteri telep konténereiben fejbe lőtt, de még lélegző kutyák voltak láthatók. A történtek miatt feljelentést tett.
A telepen maradt többi kutyát állatvédők menekítették ki. Az ügyben március 3-án fejezte be a nyomozást a hódmezővásárhelyi rendőrkapitányság. A nyomozók az ügy kirobbantása miatt állásából felfüggesztett D. András makói gyepmestert gyanúsítják állatkínzással – olvasható a Zsarumagazinban. A szakértők megállapították, hogy a feljelentő által csatolt videofelvételen 3 ebről is megállapítható, hogy azokkal fejlövés végzett.
Azok a bizonyos konténerek. (Archív fotó)
D. András tagadta, hogy bűncselekményt követett el, annak ellenére, hogy több tanú is látta, hogy egy fanyelű pisztollyal lőtt az állatokra. Azt mondta: a kezében látott pisztoly csak kábító folyadékot tartalmazó fecskendő kilövésére alkalmas.
A befogott ebeket egyébként 14 napig kellett volna megfigyelés alatt tartani, majd ha amelyikért nem jelentkezett a gazdája, az jegyzőkönyv felvétele mellett lehet méreginjekcióval elaltatni.
– A gyanúsítottnak több, engedéllyel tartott fegyvere van, sörétes és golyós vadászpuskák. Emellett légpuskák, gáz fegyverek, melyek nem engedélykötelesek. A fegyverszakértők szerint a gyanúsítottnál lefoglalt fegyverek közül egy alkalmas volt altató lövedék kilövésére, de nem azzal végeztek a fejbe lőtt kutyákkal – tudtuk meg Szenti Szabolcstól, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől.
MH