Lázár János átláthatóbb közbeszerzési rendszert ígért Makón

Korom András – Makó
Lázár János a fórum előtt tett látogatást a Váll-Ker Kft. mindkét telephelyén, s tartott zártkörű megbeszélést Tóth István cégtulajdonossal, a Marosmenti Vállalkozók Szövetségének elnökével.
Ezt követően a Korona szálló dísztermében mintegy 60 vállalkozó előtt vázolta a kormány 2010-2014 közötti a gazdasági és pénzügyi stabilizációt elősegítő lépéseit.
A 2014-20-as uniós ciklusról elmondta: 7200 milliárd forint uniós támogatás érkezik Magyarországra, mely 60 százalékát a kis-, és középvállalkozások fejlesztésére fordítják, míg 40 százaléka elsősorban a humánerőforrások, elsősorban az oktatás és a tömegközlekedés fejlesztésére jut.
Nagy érdeklődés övezte a Marosmenti Vállalkozók Szövetségének mai fórumát.
– A kormány március 27-én dönt a pályázatok belső tartalmáról, de az biztos, hogy a támogatások döntő többségének a kis- és középvállalkozásokhoz kell jutnia. De ez az összeg nem a túlélés biztosítására megy, hanem olyan vállalkozásokhoz kerül, melyek a termelés bővítésével új munkahelyeket is létrehoznak – jelentette ki.
Lázár János hangsúlyozta: a jelenlegi bonyolult pályázati rendszert nagyon leegyszerűsítik, egy adatlap kitöltése szükséges a legfeljebb 1 millió euró, azaz körülbelül 310 millió forint elnyeréséhez. 500 milliót fordítanak az innováció támogatására, illetve a 7200 milliárdon kívül 1000 milliárd jut az agrárszektornak, elsősorban a kézimunka igényes növények termesztésének elősegítésére. Az új pályázatok október 15-től jelennek meg.
Átláthatóbb közbeszerzési rendszer lesz, melyben a helyi vállalkozókat kell előnyben részesíteni, ezt Makón például azt jelenti, hogy a helyi építőiparnak kell a helyi építkezéseken dolgozni – mondta példának.
Lázár János hangsúlyozta, hogy Magyarország versenyképességnek legfontosabb eleme nem az olcsó munkaerő, hanem az olcsó energia kell, hogy legyen. Úgy tervezik, hogy ennek felét atomenergiából, míg a másik felét zöldenergiából biztosítják. Cél az is, hogy a jelenlegi 4 millió munkavállaló számát 5 millióra emeljék. Egy kérdésre azt is elmondta: támogatni fogják azokat a vállalkozásokat, melyek az áramot maguknak, illetve másoknak is megtermelik. Ezek nem csak 50 százalék támogatást kapnak majd a beruházáshoz, de az így megtermelt áramot kötelező lesz átvenni tőlük. Ha pedig a vállalkozások energiaigényének növekedése miatt hálózatbővítésre lesz szükség, akkor a költség legalább a felét az energiaszolgáltatónak kell állnia.