Farsang farkán sugárzott a SZIGNUM TV adása

Szabó Anita-Makó
A makói oktatási intézményben hagyomány az egész iskolaközösséget összefogó farsangolás a nagyböjt kezdetét megelőző két napban. A vidám mulatságok előtti héten az osztályok már különféle próbákat oldottak meg. Minden napon a megjelenésükre vonatkozó egy-egy vicces feladatot kellett teljesíteniük; láthatósági mellényt, kukás zsákból készült ruhát felvenni az iskolában, karácsonyi díszeket magukra aggatni, az ellenkező nem ruhadarabjait hordani, illetve az arcukat az országok zászlajával díszíteni. Az osztályok versenyeztek, melyikből vállalkoznak a legtöbben a fentiek teljesítésére. Ezen kívül tévéadások paródiájával kellett készülniük a farsangi mulatságra, amelynek központi témája az idén a televíziózás volt.
A pedagógusok is beszálltak a mókázásba.
– A diákok sok időt töltenek el a tv előtt és görbe tükröt akartunk nekik mutatni azzal, hogy vicces tartalmakká alakíttatjuk át velük a népszerű műsorokat. Hagyományosan a pedagógusok is felléptek és ők a tévé káros hatásait és a készülék felhasználási lehetőségeit figurázták ki. Vidám és tanulságos produkciók születtek, aminek nagyon örülünk – értékelte a hangulatos programot Borsosné Majoros Melinda társszervező pedagógus.
Csoporterápián a meseszereplők.
A farsangi SZIGNUM TV valóban tartalmas és nevetésben gazdag kínálattal szórakoztatta a közönséget; többek között „Feles-hopp” adásban kínáltak nagyszerű termékeket eladásra, égtek a vonalak a betelefonálós műsorban, csoportterápián gyógyítottak meseszereplőket, Bac Ilus és Tud Ákos vitatott meg kérdéseket, a „Fókusz-Kókusz” ütötte agyon az időt és a tanúk árnyékában derült ki rejtély a humoros reklámblokkok között.
Népes közönséget vontozz a SZIGUM TV műsora. Fotó: Majoros Márton
Végül a legeredetibb előadások kaptak farsangi emlékplakettet, de mindenki szerencsésnek érezhette magát a minden valószínűség szerint egyedülálló televíziós közvetítés részeseként.