Szópárbajt vívtak Buzással a makói pénzosztáson

Korom András – Makó
– Méltatlannak gondolom, hogy egy egyesület azt terjeszti, semmilyen városi támogatást sem kap! fogalmazott Buzás Péter polgármester, a makói sportegyesületek önkormányzati támogatásának mai aláírásakor.
A kesztyűt azonnal felvette Nagy György Sándor, a Makói Kézilabda Club elnöke, aki azt mondta: – Sajnálom, hogy a polgármester úr olyan informátorokra hallgat, akik eltorzítják az elhangzottakat. A korábbiakban azt mondtuk, hogy a város a korábbiaknál sokkal kisebb támogatást nyújtott nekünk, hiszen míg az NB I-ben játszottunk 20 milliót kaptunk, az NB II-ben csak 3 milliót.
Nagy György Sándor szerint rossz informátorok torzították el az elhangzottakat.
Mire Makó polgármestere azzal reagált, hogy a képviselő-testület tagjai már évek óta mondják, hogy azokat a makói egyesületeket kellene jobban támogatni, melyek tagjai többsége helybéli vagy a kistérségből származik. Ráadásul egyetért a kormánnyal abban, hogy nem az élsportot kell támogatni.
Buzás Péter egyébként a szóváltás előtt épp a férfi kézilabda csapat támogatását hozta fel példának, amikor érzékeltette, hogy nem csak 1 millió guruló, azaz a működésre fordítható forinttal, de a sportcsarnok használatával is segíti, anélkül, hogy annak a rezsidíját fizetni kellene.
Azt is hangsúlyozta, hogy az országban talán egyedülálló módon a helyi iparűzési adó 3 százalékát is a sportegyesületek kapják. Ehhez jön a kormány által pályázaton biztosított társasági nyereségadóból igényelhető támogatások (TAO) összege, illetve a Givaudan támogatása.
Buzás Péter és Nagy György Sándor a támogatási szerződés átadásakor. Kézfogás követte a szópárbajt.
A makói sportegyesületek idei városi támogatása:
Makói Spartacus Vasas Sportegyesület: 2 millió 30 ezer forint
Makói Kézilabda Club: 1 millió forint
Marosmenti Női Kézilabda SE: 1 millió forint
M-Foci Nonprofit Kft.: 3 millió 800 ezer forint
Makó Budó Klub: 795 ezer forint
Makói Lovas Egyesület: 680 ezer forint
Makói Sporthorgász SE: 100 ezer forint
Makói Természetbarát SE: 160 ezer forint
Makói Úszó Egyesület: 700 ezer forint
Marosmenti Utánpótlás Futball Club: nem kapott támogatást
Makói Utánpótlás Kézilabda Club: 500 ezer forint
Debreczeni Gábor: nem kapott támogatást
Shintai Dojo: 45 ezer forint
Onion City Kézilabda: nem kapott támogatást
FÉG Horgászegyesület nem kapott támogatást
Tartalék: 190 ezer forint