Rosszul sikerült a Hunyadi utca felújítása

Korom András – Makó
Akinek kivehető fogsora van, s az új Hunyadi utcai kerékpárúton biciklizik, annak kapaszkodnia kell a protézisébe, az nehogy kiessen. A biciklisek ezért inkább az úttesten közlekednek, az egyik lakó által kiültetett 10 gyümölcsfát tönkretették, az autók a zöldterületre szorultak a Hunyadi utca 18-20-22/b. számú házaknál sorolta az uniós támogatásból és városi önerőből tavaly felújított Hunyadi utca problémáit a Kálvin iskolájában rendezett fórumon felszólalók egyike.
Jenei Sándor azt mondta: nem vitatja, hogy a tervező és az építő jót akart, de egyik sem lakik ott. Hosszan sorolta a mások által is szóvá tett hibákat: elsőként a rettenetesen rázó kerékpárutat. „Ha valakinek műfogsora van, és végighajt ezen biciklivel, annak fognia kell azt, nehogy kizuhanjon a szájábó”l. A Nagyér sétány végén, ahol sokan kelnek át, nincs gyalogátkelő, de van a Kálvária utcánál és a Posta utcánál. Véleménye szerint a sárga villogó sincs jó helyen. A fák tövére felhalmozott földet a csapadék a járdára mossa, a felújítás során a házak egy része elől eltűntek a sárvakarók, 60 parkolóhely megszűnt az utcában (42-őt építettek) emiatt az autósok a zöldterületre kényszerültek. A padokat pedig a lakók azért bontották le, hogy ne találjanak helyet maguknak az éjszakánként korábban a főtérre telepedett ricsajozók. Jenei Sándor azt kérdezte, hogy miért csak az építkezés befejezését követően szembesültek az itt élők a hibákkal, miért nem kérdezték meg őket a tervek véglegesítése előtt? (Kiderült, hogy tartottak a Hunyadi utcaiaknak egy ilyen fórumot.) Szóvá tette, hogy a Rákóczi utcán a járdán parkolnak az autók.
Jenei Sándor a rossz kerékpárutat is felemlítette.
Szentpéteri János is hasonló panaszokat sorolt: „Aki a Hunyadi utcát tervezte, az rossz tervező – vagy sosem járt itt! – jelentette ki. Majd sorolta a panaszokat: nincs átkelő, még az utcában élők sem tudnak hol leparkolni, a Petőfi utca teljesen alkalmatlan a kétoldali parkolásra.
Szentpéteri János egy egész hibalistával készült.
Marosvári Attila alpolgármester a panaszokra reagálva elmondta, hogy a polgármester javaslatára a Hunyadi utcaiak számára egy hónapon belül fórumot hívnak össze.
A fórumon jelenlévő Buzás Péter polgármester szerint a panaszosoknak igazuk van, de a terveken alapvetően 5 évig nem lehet változtatni, mert az átépítés uniós támogatásból épült. Mint mondta, maga is értesült arról, hogy a kivitelezők olyan térkövekkel burkolták a kerékpárutat, melyek „dadogóssá” tették az azon való közlekedést. De hozzátette: nem tudja, hogy a kivitelező miért nem tudta ezt. „Nem tudom, mikor tudjuk visszacsinálni, de ez el lett csinálva!” – vonta le a következtetést a város első embere.
+++
A város egyik legforgalmasabb átkötő utcája 179 és fél millió forintos uniós támogatással, a makói önkormányzat 10 százalékos, azaz körülbelül 20 millió forintos önerejéből újult meg tavaly nyáron.