Szemétben fürdik a Hajnal utca – mindenki söpörhet a saját portája előtt

Korom András – Makó
– Elborítja a szemét a piaci napokon a piacról a szél által kifújt szeméttel, papír- és műanyaghulladékkal a szomszédos Hajnal utcát – panaszolta Dávid Béla, Sánta Sándor települési képviselő legutóbbi, a Makói Katolikus Általános Iskolában tartott választókerületi fórumán. Hozzátette, azt is észrevette már, hogy a szomszédjában működő dohányboltból kilépő vevők már az üzlet előtt kibontják a cigarettás dobozt, s annak csomagolását azon nyomban el is hajítják. Azt kérte a jelenlévő Buzás Péter polgármestertől, hogy helyezzen ki a város a piac környékére szemetesedényeket, hogy a hulladék azokba kerüljön, illetve a közmunkások itt is szedjék össze a szemetet, ne csak a városközpontban.
Buzás Péter azonban semmi jót sem ígért a kérdezőnek. Azt mondta, hogy a közmunkások a város turisták által is frekventált részeinek karban és rendben tartását végzik, a Hajnal utca azonban nem tartozik ezek közé. Szemetesedényeket pedig nem hogy ide, de a város fontosabb részeire sem tudnak kihelyezni. Úgy vélte, hogy a boltosoknak a kötelességük rendet tartani az üzletük előtt, ahogy az ingatlantulajdonosoké is.
– Ahogy én is eltakarítom a saját házam előtti járdán az odakerült szemetet, s bedobom a kukába, így a makói polgárok is megtehetik ezt – tette hozzá a város első embere a fórumon adott válaszában.
Makón egyébként a fenn emlegetett helyszín mellett hulladék, csak a Maros-parton az inga mögötti területen halmozódik fel újra és újra. Igaz az illegális lerakón összegyűlt, ipari mérető kommunális hulladékot esetenként el is szállítják onnét.