A hókifli a Kelly kabalasüteménye

Korom András – Makó
– Tíz évvel ezelőtt egy iskolai farsangi mulatságra hozott össze Szabó Istvánné Böbe volt kolléganőm egy tizenöt-húsz fős csapatot, amikor én visszajöttem gyesről tanítani ez az csapat együtt volt, s az iskola vezetése szerint érdemes volt őket tovább tanítani a lányokat. Ez szabadidős tevékenység működik azóta is az Almási iskolában – mondta Kiss Andrea tanítónő, a tánccsoport vezetője. Andrea, aki annak idején szintén az Almási diákja volt, felsős korában néptáncos, középiskolában pedig két évig társastáncos volt. Azt mondta, hogy igazából a gyerekek, a zene és a tánc szeretete hat rá inspiráló erővel.
A Kelly tánccsoport az első hét évben évben az iskolai rendezvényeket színesítette fellépéseivel, illetve Pőcze Lászlóné, a régi fürdő vezetője jóvoltából táncolhattak a fürdő nyári nyitó és zárórendezvényein.
Innen indult a Kelly ismertsége, melyet szépen fémjelez, hogy azóta állandó szereplői a városrész napoknak, a környező települések falunapjainak, de felléptek már a Hagymatikumban is.
Egy kis koreográfia, Németh Tibor vezetésével.
A Kelly három különböző korosztályú gyerekcsapattal működik, a legkisebb csoport tizenhárom elsősből áll, a középső csoportban tizenheten ropják, míg a felsősök már csak hatan vannak. Ám mindez csöppet sem von le a lelkesedésükből.
Andreának segítője is akadt, miután a már felnőtt Németh Tibor egy alkalommal elkísérte a próbára a húgát, s táncosként maga is tartott egy kis bemutatót. Olyan sikert aratott, hogy azóta is a csapat tagja.
A Kelly tánccsoport repertoárja nem véletlenül széles.
– Mivel amatőrök vagyunk, ezért az aktuális slágerektől a mulatós zenéig mindennel próbálkozunk egy kicsit. Elsődleges célunk ugyan a szabadidő hasznos eltöltése, de ebbe beletartozik a szórakoztatás is, s nem kevésbé fontos számunkra a csapatszellem kialakítása és a ritmusérzék fejlesztése – tette hozzá a tánccsoport vezetője. A gyerekek produkciót egy szalagavatón már profi koreográfus is megdicsérte.
A legnagyobb csoporttal már foglalkozott Fekete Mercédesz Dömötör-díjas balettművész is, már csak azért is, mert a Kelly versenyeredményei azt igazolják, érdemes lenne egy kicsit komolyabban venni a munkát.
Kiss Andrea maga is beáll táncolni.
A Kelly nagy célja, hogy önálló egyesületként működjön, az ehhez szükséges eljárást már elindították. Ezt Kincses Tímea, a Makói Általános Iskola intézményvezetője és Czirbus Gábor tagintézmény vezető valamint a szülők is támogatják.
Kellys lányok verseny előtt – kabalából – mindig az egyik nagymama által sütött hókiflit csemegézik. Hogy a süti vagy a tudásuk okozza sikereiket? De általában nem térnek haza díjak, oklevelek nélkül. Számos támogatónak, köztük az iskolának, a pedagógusoknak és a szülőknek köszönhetően számos verseny fellépést és eredmény tudhatják magukénak a táncos gyerekek, akik tavaly például a Tiszai Halfesztiválon, de még az Árkádban is megmutathatták, mit is tudnak.
Az ezüstérmes álompáros: Széll Erika és Sánta Evelin.
A Kelly eddigi sikerei
2012 április: A debreceni Csapókerti Általános Iskola táncversenyén második helyen végeztek a felsős lányok, míg harmadik helyen az alsósok.
2013 áprilisában a XV. Deszki Maros Menti Fesztivál egyéb tánc kategóriájában a felsős lányok elhozták az első, az alsósok pedig a különdíjat. Júniusban a XXIV. Zugló Amatőr Táncversenyen a felsős, az alsós és a páros felsős lányok is kiérdemelték a második helyezést, s szintén ezüszt érmes lett egyéniben Németh Tibor és Széll Erika. Tavly novemberben a budapesti X. Klauzál Kupán az alsós párosuk a második, a felsős az alsós lányok illetve a felsős párosuk is a negyedik lett.
Tavaly decemberben részt vettek a XXV. Zugló Amatőr Táncversenyen is. Ekkor az alsós párok már a második helyen végzett, míg a felsős lányok a negyedik, míg az alsós lányok az ötödik helyezést érték el.
A legnagyobb sikerüket a már fent említett Amita Országos Amatőr Táncművészeti Versenyen érték el e hónap elején. Ezen ezüst minősítést kapott Széll Erika – Sánta Evelin párosa, Erika a kategóriájában a legjobb színpadi fellépő elismerést is átvehette. Az alsós lányok első és második csapata: Csávás Boglárka, Molnár Georgina, Széll Erika, Sánta Evelin és Rikács Eszter, a felsős lányok csapata: Loós Vivien, Hortobágyi Vivien, Szatmári Adrienn, Dóri Enikő, Simonfi Edina és Varga Henrietta valamint a Németh Tibor – Széll Erika páros mind-mind bronz minősítést kaptak.