Kunék és Csikotáék házassági receptjei

Bojtor Boglárka – Makó
Bocsánat kéréssel kezdete az estet Pálfai Zoltán plébános, a házaspárok beszélgetőtársa hiszen a meghívóval ellentétben a Farkas házaspár nem vett részt a beszélgetésen, helyükbe Kun Antal és felesége Anna ugrottak be, akik a Csikota házaspárral együtt meséltek magánéletükről az érdeklődőknek.
Ha a Csikota házaspár szóba kerül, mindenkinek a zene jut eszébe, ami ez alkalommal sem maradhatott el. Az érdeklődők megtudták tőlük megismerkedésük és házasságuk történetét, és elmondták, hogy mi mindenen mentek keresztül az elmúlt években, s hogy minden nap van lehetőségük bebizonyítani egymás iránti elkötelezettségüket.
– Gergő fiunk másodikos volt, amikor elmondtam Józsinak, ikreket várok. Az arcát soha nem fogom elfelejteni, hosszú percek után tudott csak megszólalni – mesélte Nóra. – Hat hónap nyugalom után kórházba kerültem, de férjem ott is mindig mellettem állt, éreztem a támogatását. Amikor hazamentünk, a konyha asztalon öt bögre volt, Gergő, Levente, Péter, Anya, Apa, több hónap távollét után szívszorító volt látni, hogy ez lett a mi kis családunk – avatta be a hallgatóságot.
Sokan voltak kíváncsiak a boldog házasság titkára.
– Az évek során öt diplomát szereztem, ebből négyet a házasságunk alatt, ez idő tájt sokszor későn értem haza, de a feleségem minden alkalommal megvárt ébren, és ekkor be kellett számolnom a nap eseményeiről – mondta Csikota József. Majd az évszakokhoz hasonlította a házasságot, melyben szintén megtalálható a bimbózó tavasz, de a zord tél is, ami Isten próbatételeinek tekinthető. – A mai napig „összekülönbözünk” jelentéktelen dolgokon, úgy jó tisztességesen, de idővel megtanultuk ezt kezelni. Amilyen hirtelen jön a vihar olyan gyorsan múlik el és csak a napsütés marad utána- folytatta.
Ezután a Kun házaspár története következett. Első próbatételük az esküvő után volt, hiszen Antal behívólevelet kapott a honvédséghez, így házasságkötésük után pár hónappal Mezőtúron katonáskodott majdnem másfél évig. Szerencsére sikeresen átvészelték ezt az időt, és azóta boldogan élnek, s három gyermekük is született az évek során.
– Emlékszem, amikor anyák napján a gyerekek felolvasták az iskolában az édesanyjukhoz írt levelet. Ebből egy mondat a mai napig visszacseng a fülemben, amit nem lehetett könnyek nélkül kibírni. „Köszönöm, hogy nem teszel különbséget köztünk”- ekkor kaptam visszaigazolást arról, hogy igyekezetem nem volt hiába – magyarázta Anna.
– Ha sebet okozunk egymásnak, addig nem fekszünk le aludni, amíg bocsánatot nem kértünk, kapcsolatunk a mai napig harmonikus – mesélte Antal. – Naponta többször kimondjuk egymásnak: szeretlek. Hazaérkezéskor minőségi időt szánunk egymásra, meghallgatjuk a másikat, még ha erre csak pár percünk is van – mondta.
A történetek után először Jéger Szabolcs, majd a közönség bátor jelentkezői és a plébános tette fel kérdéseit a minta házaspárokhoz a titok megoldásáról, és a bennünk zajló változásokról.