Lázár János kiszombori és óföldeáki fóruma

10 milliárd forintot különített el a kormány azon települések támogatására, melyek nem halmoztak fel adósságot, így nem is kellett azokat konszolidálni – hangzott el Lázár János ma esti kiszombori fejlesztési fórumán. A miniszterelnökséget vezető államtitkár közölte, a következő három év alatt összesen 50 milliárd forintot fordít az állam ezen települések támogatására. A 4000-res lélekszámú Kiszomboron tudatos döntés volt, hogy a település üzemeltetését és fejlesztését hitel felvétele nélkül végezte a Szegvári Ernőné polgármester vezette helyi képviselő-testület.
A kiszombori fórum résztvevői.
Lázár János hangsúlyozta: fontosnak tartja, hogy 200 millió forintos költséggel megépüljön a Kiszombor és Makó közötti kerékpárút, elvégezzék a Rónay kastély felújítását. És ígérte, megnézi, hogy is áll az önkormányzati intézmények energetikai felújítását célzó kiszombori pályázat. Mint mondta 4-500 millió forintot kaphat mindezekre még az idén az önkormányzat.
Az államtitkár hangsúlyozta fontosnak tartja a Makót észak-nyugatról kerülő út megépítését és azoknak a két és három számjegyes utaknak a felújítását is, melyeken keresztül a térség kistelepülésein élőknek lehetővé teszi az M43-as megközelítését.
A következő hét évben az uniótól kapott 7200 millió forintos támogatás 60 százalékát a hazai kis és középvállalkozások kapják majd, 40 százalékát pedig életminőség javító beruházásokra költi az ország, így például a belterületi utak illetve, járásonként legalább egy tanuszoda építésére, hogy a gyermekes fiataloknak is érdemes legyen ezeken a kistelepüléseken élniük.
A makói kórházzal kapcsolatban Lázár János hangsúlyozta, hogy mindenkit óv attól, hogy azt lehúzza, hiszen ezzel a betegekért lelkiismeretesen dolgozó orvosok és ápolók munkáját minősíti. Hangsúlyozta: a betegeknek mindegy, hogy ki a fenntartó, csak az a fontos, hogy ha bekerültek, onnan gyógyultan távozzanak. A makói járásban lévő kistelepüléseken is fontosnak tartja az időskorúak ellátást segítő háziorvosi és -gondozó szolgálat erősítését.
Óföldeákon a közmunkaprogramról is szó esett.
Óföldeákon is megemlítette, hogy az ősztől megnyíló településfejlesztési pályázatokra a helyi önkormányzatoktól várják saját fejlesztési elképzeléseiket. A mintegy 50 érdeklődő jelenlétében tartott fórumon arra kérte a Hajnal Gábor vezette képviselő-testületet, hogy a helybéliek bevonásával dolgozzák ki a támogatást kérő fejlesztési terveiket.
A mezőgazdaság fejlesztéséről szólva elmondta, hogy míg a ’80-as években 600 ezren, addig mára csak 200 ezren dolgoznak az agráriumban, a szegénység egyik okának is ezt tartotta.
Szót ejtett a közmunkaprogramról is. Elmondta, hogy a jelenleg közmunkán lévők fele találhat majd állást a versenyszférában, míg a másik felét továbbra is az önkormányzatok foglalkoztatják majd.
Az óföldeáki fórumra mintegy ötvenen voltak kíváncsiak.
A paksi atomerőmű bővítésével kapcsolatban Lázár János hangsúlyozta, hogy csak az orosz állam volt az, mely 10 milliárd eurós olcsó hitelt adott a bővítéséhez. A magyar állam érdeke, hogy Paks 2032 után is szolgáltassa az ország fogyasztásának felét jelentő árammennyiséget, hiszen ha ma leállítanák az atomerőművet, az az áram árának 30 százalékos emelkedését jelentené. Az olcsó áram pedig a vállalkozások szükséglete is – s ha a jelenlegi kormány marad a választások után, ez ügyben is lépnek – hiszen az a versenyképesség fokozása mellett új munkahelyek teremtését is jelenti.