Sikeresek a Széchenyi Programirodák

Az irodahálózat tevékenységének célja a rendelkezésre álló források lehívásának hatékonyabbá tétele, valamint a kis- és középvállalkozások, civil szervezetek és önkormányzatok pályázati rendszerbe történő nagyobb arányú belépésének elősegítése.
A Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. a VOP-2.1.4-11-2011-0001 projekt keretében 2011 áprilisától összesen 40 irodát létesített az ország különböző pontjain, lehetővé téve, hogy pályázati lehetőség iránt érdeklődők a megyeszékhelyeken kívül más településeken is igénybe vegyék a szolgáltatást. Az idei évvel véget érő projekt alatt a Széchenyi Programiroda szakemberei országosan több mint 142 ezer alkalommal nyújtottak tájékoztatást, tanácsadást az érdeklődőknek. Országosan több mint 29 ezer, Csongrád megyében pedig 1198 pályázattal kerültek kapcsolatba, melyek közül 23.700, illetve megyén belül 1024 darab a nyertes pályázat. A több mint 900 fajta kiírt pályázati konstrukcióból részarányosan a mikro-vállalkozások fejlesztésére irányuló lehetőségek kapcsán vették a legtöbben (10,34%) igénybe a Programiroda szolgáltatásait. Az irodahálózat 1200 eseményén (fórum és konferencia) alig három év alatt 34 ezer látogató fordult meg. A hálózat tájékoztató jellegű szakmai rendezvényeinek sora 65 konferenciát jegyez, összesen 8800 résztvevővel.
Folyamatos tanácsadói tevékenysége mellett a Széchenyi Programiroda rendszeresen, az év szinte minden munkanapján, az ország egy-egy pontján fórumok formájában tájékoztatta a fejlesztéspolitika aktualitásairól és a legfrissebb pályázati lehetőségekről az érdeklődőket. Évente két alkalommal rendezett a fórumok adta lehetőségeknél jóval bővebb betekintést nyújtó országos szakmai konferenciasorozatot. A road-show jellegű rendezvény az ország megyeszékhelyein egész napon át tartó szakmai előadássorozatokkal és tanácsadói konzultációs lehetőséggel várta a közönséget. 2013 őszén a hagyományos, 19 helyszínből álló Őszi konferenciasorozat kiegészült a Miniszterelnökség és a Nemzetgazdasági Minisztérium intézményével közösen szervezett, a 2014-2020-as fejlesztési időszak európai uniós forrásainak tervezésére, és az annak elosztását biztosító intézményrendszer bemutatásra irányuló szakmai konzultációs lehetőséget nyújtó Partnerségi Regionális Rendezvénysorozattal.
A rendezvények keretében a hallgatóság közvetlenül a minisztériumok munkatársainak tehettek fel kérdéseket, első kézből értesülve az új programozási időszak hozadékaként életbe lépő változásokról. A Programiroda által rendezett szakmai eseményeken történő részvétel minden esetben térítésmentes volt. A Programiroda ügyfélkörében végzett felmérés alapján 98%-os az elégedettségi index.
Irodáink Csongrád megyében: Szeged, Makó, Hódmezővásárhely