Teremőrből lett a makói könyvtár és múzeum igazgatója

Korom András – Makó
– Sokan tudják Makón, hogy a makói múzeum és a könyvtár is az édesapja tanácselnökségének idején épült, s Ön majdhogynem a múzeumban nőtt fel… Igaz ez? – kérdeztük Forgó Gézától.
– Félig-meddig a könyvtárban is voltam gyerek, hiszen az édesanyám ott dolgozott, a múzeum pedig már csak azért is kedvelt helyen volt, mert ott kezdtem dolgozni. Bejártam a ranglétrát, hiszen voltam teremőr, népművelő, könyvtáros, tárlatvezető, mikor mire volt szükség, az határozta meg a munkámat.
– Ez határozta meg, hogy történész-könyvtár szakot végzett?
– Történelem-könyvtár szakra a szombathelyi főiskolára jártam mert Szegeden akkor nem indult ilyen. Az egyetemet pedig Pécsett végeztem.
A könyvtárban dogozott édesanyja.
– Mi áll a szívéhez a legközelebb ebben a két szakmában?
– A könyvtárosiban a könyvek, bár nem tudok már annyit olvasni amennyit szeretnék. Én még a hagyományos könyveket kedvelem. A múzeumban pedig minden érdekel. Már amikor bekerültem, akkor a régmúlt romantikája vett körül, s ez ma is így van. A tárgyak az emberi életek és a korabeliek élete érdekel. A kiegyezés (1867) és azt azt követő időszak története érdekel leginkább. Ennek az is az oka, hogy erről az időszakról vannak leginkább forrásaink és tárgyaink. Most kezdtük el tudatosan gyűjteni az elmúlt 40 év dolgait.
– Édesapja volt az a tanácselnök, aki hivatali idejében épült a makói könyvtár és a múzeum is..
.- És az Espersit-ház is akkor nyílt meg.
– Miért pályázta meg az összevont intézmény vezetését?
– Végiggondoltam, hogy mi lehetne a két teljesen különböző profilú, de kényszerből összevont intézményben csinálni. A múzeum különlegessége, hogy zömében egyedi dokumentumokat, tárgyakat őriz, míg a könyvtár nem. Sokat gondolkodtam rajta, hogyan lehetne ezt a különbözőségeik ellenére közösen kezelni. A két intézmény összevonását nem látom rossznak, de az igaz, hogy több pénz kellene a működtetésükre, ugyanis a pénztelenség az oka, hogy nem maradhattak önállóak. Vannak konkrét elképzeléseim, hogy a helyzetet hogyan lehet az előnyére fordítani. Alapvetően úgy, hogy lehetőleg mindkét intézmény a lehető legnagyobb önállósággal dolgozzék tovább. Folytatjuk a könyvtárban meglévő jó szakembergárdával az Erzsike (Mátó Erzsébet – a szerk.) által megkezdett munkát. Igyekszünk továbbra is kiállításokat, előadásokat szervezni, de inkább egy kicsit populárisabb lenne a könyvtár, míg a múzeum megőrzi a tudományosabb jellegét – mondta Forgó Géza.