2,3 milliós váratlan szemétszámlát kapott Pitvaros

Korom András – Pitvaros
– Pitvarosnak 2,3 millió forintos számlát kapott a szolgáltatótól a lerakási díj emelkedése miatt, ám a helyzet nem olyan tragikus, mint első pillantásra tűnik, hiszen erre az összegre lehet pályázni – mondta lapunknak Radó Tibor. Pitvaros polgármestere hozzátette: a kormányzat is tudja, hogy valakinek ezt ki kell fizetnie, így kompenzációs pályázatot hirdetett, hogy fedezze a településekre háruló terhet.
– Tavaly nem volt ilyen problémánk, mert a szolgáltató ezeket a díjakat még tudta valamiből fedezni, ezért visszamenőlegesen nem kell fizetnünk. Ám az idei lerakási díjat a cég már nem tudja fedezni, hiszen a bevétele is csökkent.
A Szegedi Településtisztasági Kft. szállítja a pitvarosi szemetet, s a cégben a pitvarosi önkormányzat tulajdonos is.
– Részvényesei vagyunk a kft-nek. így nem is volt kérdéses, hogy ki végzi ezt a szolgáltatást a faluban, hiszen tulajdonostársként nem kellett a szemétszállítás elvégzésére közbeszerzési eljárást kiírnunk – mondta.
A polgármester hozzátette: a legutóbbi testületi ülésen „egészséges” vita volt a váratlan számla miatt. – Minden képviselő a település érdekeit védi, s ha lehet azon vagyunk, hogy mindent elkövessünk, hogy ne a helyi adófizetők pénzék kelljen elköltenünk. Itt azonban nem maradt más megoldás, minthogy álljuk a számlát. Igaz azt nem egyben, hanem havi részletekben kell rendeznünk. Ám a kompenzációs pályázaton is indulunk – mondta Radó Tibor. Hozzátette: a szemétszállítás a kötelező önkormányzati feladatok közé tartozik, így azt biztosítaniuk kell.
– Az az összeg,amit Pitvarosnak fizetnie kell, majdnem akkora, mint amennyi a kintlévőség – világította meg a polgármester a helyzet másik oldalát. – Sajnos a régebbi testületek nem túl szerencsés döntése és kommunikációja miatt a mai napig jelen van a lakossági ellenállás a szemétdíj fizetése miatt. Akad olyan helybéli, aki tíz éve nem hajlandó egyetlen csekket sem befizetni, nem az összeg, hanem az elv miatt. Ezért súlyos behajtási nehézségei vannak a településtisztasági cégnek a faluban. A kintlévőségeket az adóhatóság próbálja behajtani – mondta.