Itt a tél, fűteni kell, de mivel?

Azzal valószínűleg a legtöbben tisztában vannak, hogy ezek a berendezések – a jelentős hőkibocsájtás miatt – még rendeltetési célnak megfelelően használva is okozhatnak balesetet, és akár tüzet is. Ha viszont a készüléket nem megfelelően tervezték vagy építették meg, akkor még rendeltetésszerűen használva is balesetet vagy tüzet okozhat – hívja fel a vásárlók figyelmét a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH).
A ventillátoros hősugárzókban a fűtőszál hőjét egy ventilátor fújja ki. Ha a ventilátor meghibásodik, vagy szennyeződések bekerülése miatt forgása lelassul, akkor a készülék hűtése lecsökken, ami túlmelegedéséhez vezethet. Ilyen esetben a műanyag burkolatok megolvadhatnak, rések, nyílások keletkezhetnek rajtuk, melyeken keresztül hálózati feszültség alatt lévő részeket megérintve áramütést szenvedhetünk. Kellően nagy hő hatására a burkolat ki is gyulladhat, ez a tűz könnyen továbbterjedve hamar lakás- vagy épülettüzet okozhat.
Ezek az esetek elkerülhetők a megfelelően méretezett hővédelemmel. Fontos tehát, hogy ezek a készülékek rendelkezzenek ilyen eszközzel.
A másik csoportba a ventillátorral nem rendelkező készülékek tartoznak, mint a kvarccsöves hősugárzó, és az olajradiátor. Ezek a fűtőberendezések jellemzően földelt kialakításúak. Az első lehetséges veszély, ha a földelési ellenállás túl magas a nem megfelelő kialakítás miatt. Ebben az esetben ez a módszer nem nyújt megfelelő védelmet áramütés ellen. Itt említenénk meg azt is, hogy a földelt készülékek esetén a csatlakozódugónak védőérintkezőkkel kell rendelkeznie, vélhetően a kettős szigetelésű készülékeknél sem lesz megfelelő a jól ismert lapos dugó, mert az csak 575 W-ig terhelhető, a hőkészülékek jellemzően ennek a többszörösén üzemelnek. A hálózati vezeték pedig ne legyen betolható vagy kihúzható.
Szintén áramütés-veszélyes, ha a kezelőszerv rögzítése nem megfelelő, az könnyen eltávolítható, és az alatta lévő kezelőelem szigetelése nem megfelelő.
Végül, de nem utolsó sorban, ha a burkolat egyes részei vagy a kezelőszervek a megengedett értéknél magasabb hőmérsékletre melegednek, akkor égési sérülést okozhatnak.
A termékkört az NFH vizsgálja, a nem biztonságos készülékek esetében elrendeli azok forgalomból történő kivonását és visszahívását.
EH