Nagy Bandó András is indul a makói-vásárhelyi mandátumért

Nagy Bandó András a makói-vásárhelyi választókörzetben egyéni jelöltjeként indul. Az LMP honlapján közzétett írásában az olvasható: döntése csak azok számára meglepő, akik kevésbé ismerik. „Voltam már újságkézbesítő, építésvezető, kőműves és segédmunkás, fóliázó kertészvállalkozó, polgármester, most pedig megpróbálom, hátha országgyűlési képviselővé lehetek. „
Mint hangsúlyozta: nem legyőzni, csupán megelőzné szeretné a többi jelöltet.
Nagy Bandó András szabadelvű keresztényként, szociálisan érzékeny konzervatívként, bátor demokrataként, szenvedélyes zöldként és szívből jövő szenvedélyes magyarként határozta meg magát.
Döntésével immár ismét öt országgyűlési képviselőjelölt neve ismert a választókörzetben, hiszen rajta kívül indul a választók kegyeiért (abc-sorrendben) Kiss Attila (Jobbik), Lázár János (Fidesz-KDNP), Surányi Vivien (Munkáspárt) és Varga Péter (MSZP).
MH