20 százalékos drágulás a makói Maros-parton

Még novemberi ülésén határozott arról a makói képviselő-testület, hogy 20 százalékkal megemeli a Maros-parti üdülőtelkek bérleti díját. Az emelés mértéke évekkel át ekkora volt, kivéve tavaly, amikor a díjak 30 százalékkal emelkedtek.
Tavaly a burkolt utak melletti telkek után négyzetméterenként nettó 274 forintot, a közbenső fekvésűek után négyzetméterenként nettó 246 forintot, míg a belső fekvésű telkek után 227 forintot kellett fizetni, addig az idén ezek a díjak nettó 329, 295 és 272 forintra változtak.
A város a drágítást most is azzal indokolja, hogy az utóbbi esztendőkben a Maros-parton jelentős, a terület turisztikai vonzerejét növelő beruházások zajlottak.
Tavaly adták át a lombkoronasétányt, illetve az ingát.
MH