Lassan halad a makói ingatlancsere

Mint azt megírtuk az újév első két napján hatalmas tömeg várakozott a sorára a Hollósy Kornélia utcai épületben, miután a kormányhivatal mintegy két hetes szünet után ismét kinyitott.
Az Európai Uniós forrásból a makói belváros rehabilitációs pályázata eredményeképp felújított épületben egyébként számos üres, használaton kívüli iroda is működik. A megyei kormányhivatal és a makói önkormányzat egyébként ingatlancserével kívánja immár második éve rendezni a helyzetet. A Hollósi Kornélia utcai épületért a városnak a régi városházán lévő helyiségeket szeretnék átadni. Csakhogy ez utóbbiak állami tulajdonban állnak, így ezt az értékegyeztetést követően a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt-nek is jóvá kell hagynia. Ez nem történt meg eddig.
Mint azt Varga Mártától, a Csongrád Megyei Kormányhivatal kommunikációs vezetőjétől megtudtuk: az ingatlancsere ügyében kedvező választ kapott a kormányhivatal az MNV Zrt-től. Mivel állami ingatlanokról, és végleges cseréről van szó, az ezzel kapcsolatos megállapodásokon rendkívül körültekintően dolgoznak a Nemzeti Vagyonkezelőnél.
Amíg a végleges vagyoncsere meg nem történik, a kormányhivatal újabb kéréssel fordul Makó Város Képviselő-testületéhez. További 3-4 helyiség használatához kellene hozzájáruljon a város ahhoz, hogy a Makó Járási Hivatal valóban meglévő zsúfoltságát csökkentsék, és így a mindennapi munkavégzéshez megfelelő feltételeket lehessen teremteni.
Addig is azonban, hogy ne alakuljon ki ismét az ügyfelek által az első munkanapon megtapasztalt tumultus, egy-két héten belül egy ügyfélirányító rendszert fog a Kormányhivatal a Makói Járási Hivatalba kitelepíteni. Emellett pedig kérik, hogy aki csak teheti, ügyintézéséhez kérjen előzetesen időpontot, telefonon keresztül.
A Makó Járási Hivatal decembertől a hónap egy szombatján is tart ügyfélfogadást. Ennek idei rendjéről hamarosan tájékoztatni fogják a lakosságot.
A vagyoncsere egyébként információnk szerint azért húzódik évek óta, mert a régi városházából az állam a földhivatalt és a tisztiorvosi szolgálatot, ám az általuk használt helyisége értéke nem egyezik a Hollósy Kornélia utcai épületével. Az állam ezért más ingatlanjait is felajánlotta, így többek közt olyat is, mely a ipari park szomszédságában áll.
Hogy ne kelljen sorban állnia
Időpont is kérhető a Makói Járási Hivatalnál. Az ügyfélszolgálat a 62/561-684-es, a személyi adat- és lakcímnyilvántartás, honosítás a 62/561-685-es, a lakcímigazolvány ügyintézés a 62/561-687-es, a személyazonosító igazolvány a 62/561-688-es, az egyéni vállalkozói igazolvány, ügyfélkapu a 62/561-686-es, a vezetői engedély, útlevél, mozgáskorlátozottak parkolási igazolványa ügyintézői a 62/561-683-es, a gépjármű igazgatás ügyintézői a 62/561-694-es számon hívhatók
Az általános ügyfélfogadási idő:
Hétfő: 8.00-12.00 és 13.00-16.00
Kedd: 8.00-12.00
Szerda: 8.00-12.00 és 13.00-17.30
Csütörtök: 8.00-12.00
Péntek: 8.00-12.00